Tulajdonképpen, remek napokon vagyok túl. Az ablakom, a lépcsőm nyugati fekvésüek, esténként végignézem a naplementét. Bonthatok magamnak sört, megküzdhetek hangyákkal, illetve ki is menekülhetek az udvarra.
Sőt, ha már megtörik az ellenállásom, végleg ki is költözhetek a természetbe. A konzervhal nem romlik meg, elcipelhető, felcipelhető, lecipelhető; kertiházba, fel a fára, vagy a bunkerba. A söröm, gyümölcslém, mi több a KOKTÉLOM pedig kibírja, míg tél lesz és elhúznak a kis gecik téli álmot imitálni.
Rousseaunak nem volt igaza. Nekünk nagyon jó a természetben, feltéve ha kizavarnak a hangyák a házból. Tuti, hogy mikor ő élt még nem voltak ilyen pimaszok a kis dögök.
Idén is megjelentek az asztmás irodaszökevények, a vadiuj magellán bringájukon. Ilyen aranyos kis asztmás mind, ha beindul a porgyár a szomszédban, nekik rossz lesz, nagyon rosz lesz. Én legalább is bonyolult tapasztalati úton megismert világképemben, erre következtettem.
És mert haladt előre a világunk a könyvek által? Igen, hisz kideríthettem hogy Lasius fuliginosus garázdálkodik, itt a szobámban. Ezzel már haladtunk, már csak rá ki kell gondolni a lényeget, és lesz itt Lodi, meg Marengo, sőt Bresciai is.

A nagy hadakozásban, feladtam a verstanulást. Ha holnap feltalál szólítani irodalmon, hát estleg egy egésszel rosszabb lesz a irodalomjegyem. Pontosan 4 vers. Pontosan 3 tantárgy veszélyes holnap. Nagy ügy.
Ha gond akad, foglak téged, mint női olvasót (lehet jelentkezni kommentben, bezony nem haragszom meg) foglak, és lelépünk 1000 kilométerre keletebbre. Én majd szerzek munkát, az erdőgazdaságban, te meg majd vigyázol ránk esténként, és ha lesz elég pénzünk, veszünk felszerelést, meg egy motort.
És elmegyünk még keletebbre, ahol nincs franchise, meg cuki szines neon.
Vagy nyugatra megyünk, és én majd Dr. Strangelove nyomába lépek, szerzek egy atombombát és frankón lovagolok rajta. És így elmegyünk majd fellépni a nagy városokban. Modern vursli, a népek döglenének utána.
Ha nem jelentkezel, majd tovább kereslek.
És most vigyázzunk, mert egy olyan zene fog jönni, ami szerintem neked nem tetszik.