Éj szelíd trónján

Barátné lerajzolta milyen, ha basz az unalom. Örüljünk!
update:

Kép megoldása: Ráz a hideg.

A teljesség igénye nélkül, most néztem meg a Gacy című filmet. Történet? Csak életrajz.

Ne játssz a gázsprayvel! from Dominik Boldizsár on Vimeo.

Az eset után fél órás intenzív maró, csipő hatás az arcon és a nyak felületén. Ha a szememet kinyitottam, rendkívül erős szúró fájdalmat éreztem, egy pislantásnál több elviselhetetlen volt. Már 5 perc után kurvára untam, elhiszitek?

Egy óra után az arcom és nyakam még szinte ugyanúgy égett, javulás alig volt tapasztalható. A szemem még mindig csukva. Taknyom, nyálam összefojt.

Egy és fél óra után az érintett felületeken javulás volt tapasztalható, a fájdalom lecsúszott a nehezen, de elviselhető kategóriába. Szemem csukva, pedig próbálkoztam; nem jött össze, ugyanaz a szúró, erős fájdalom, de talán már kicsit gyengébb változatban.

Két óra, és egy kis vezetgetős sétálás után (ami megjegyzem jót tesz, mert eltereli a figyelmet, valamint hűsít;a szél különösen hasznos) a bőrön a fájdalom leapad, még érezni, de már csak egy jó erős napégéssel illusztrálnám. A szememet papírral letörölgettem. Kinyitottam, pislogásnál még volt fájdalom, de két perc után a könny kimosta a maradék szert.

Három óra múlva valami folytán a karon és a nyakon közepes erősségű égő-maró fájdalom. Fél óra után már az ágyamba fekszek, a tenyerem egyre jobban tüzel. A figyelmeztetések ellenére kis vizet eresztettem rá, mely eleinte hatásos volt;örültem is. Rosszul tettem. Ennek a ballépésnek köszönhetően itt ülök reggel hatkor, írom a bejegyzést. Nehéz órákon vagyok túl, aludni egyáltalán nem tudtam. A víz hatására a fájdalom felerősödött. Nagyon bazdmeg. 3-4 óráig semmilyen jégzselé, gyulladáscsökkentő, ventillátor nem segített. Csak azt tehettem mint előbb: tűrtem.

Összefoglalás: Rajtam egy KO Pfeffer borsoldat alapú sprayt teszteltek, megtette a hatását. 4 méterről, csukott szemmel és szájjal. Így is egy 5 éves kölyök agyonverhetett volna. Ha éles helyzetben valaki bekap ebből közelről nyitott szembe egy adagot, annak nem kell plusz verés; lesz pár kurva nehéz órája. Kitűnő önvédelmi eszköz, mindenkit biztatok az egyszeri kipróbálásra

A második sokkal víítzesebb, de végig kell nézni, úgy tudsz majd nevetni!
Read the rest of this entry »

- Kéménydy lakás, tessék.
- Jóestét kívánok, elnézést a zavarásért, Kémenydynét keresném.
- Én vagyok, mitszeretne?
- Ohh, szia Éva, Csaba vagyok. Ha nem emlékeznél a hangomra, Szepetney Csaba vagyok.
- Jézusom, Csaba? Tényleg te vagy az? hogyan, hogy találtál rám?
- Az nem fontos, most mást akarok, most tőled. Tudod kerest..
- Csaba, én már férjnél vagyok.
- Tudom jól. Tudok mindent. Láttalak vele. Jó parti?
- Te leskelődtél utánam? Te megőrültél Csaba?
- Ugyan, Éva már jó 10-15 év telt el azóta. Nem vagyok haragtartó, tudhatnád. Te tudhatnád legjobban. Tudnod kellene.
- Most szemrehányást fogsz tenni, nekem? Csak mert én nem akartam eltűnni veletek? Csak mert…
- Ugyan nehazudj.
- …azt akartam hogy legyen jövőm?
- Jajj, ne gyere ezzel már. Nem szemrehányást akarok tenni. Csak elakarom mondani. Ennyit megérdemlek, hamár mi “eltüntűnk”.
- Mondd akkor, késő van.
- Ugyan, én nem sietek, tudod nekem aki eltűnt, van időm. Nekem aki már nincs is, szabad a világ.
- Elkezdenéd?
- Rendben. Legyen ahogy akarod.

- Nem tudom, mennyire emlékszel azokra az időkre még. Mikor még mind fiatalok voltunk. Azon a nyáron mikor megismert téged Zoltán. Ehh talán már nem is emlékszel rá. Még sehol sem volt a szemüvegem, és Zolival még egy oldalkocsi pannonián szágoldoztunk. ‘82? Nem, talán ‘83 nyara lehetett, igen emlékszem ritka meleg nyár volt, izzott mindig a fém az oldalkocsin.
Emlékszem mikor bemutatott nekem. Rövid hajad volt, nem hordtál melltartot a poló alatt, emlékszem, igen ez persze megmaradt, jellemző.
Valami táborban ismert meg, ahova a többi pajtással mentek, talán a Balatonhoz, de nem mernék megesküdni. Zoli elhívott engemis a nyaralojukba, valami istenhátamögötti faluba, az Őrségbe, hogy énis vigyek magammal valami szép lányt. Tudod ahogy ő azt szokta mondani, azon a legyintős hangon. Persze, én egyedül mentem. Tudod, megakartalak ismerni akkor.

- Mit akarsz ebbol kihozni Csaba?

- Emlékszel? Emlékszel rá, rám egyáltalán?
- Emlékszem, mindenre emlékszem. 3 napig maradtunk ott Zolival.
- Átkozom magam érte. Hogy elmentem, hogy egyedül, tudod egyedül mentem. Második nap lehetett talán, vacsora, korán vacsoráztunk, hat óra előtt. Azthiszem akkor már belédszerettem. Tudod…

- Csaba, férjes asszony vagyok, ezt nem illik!
- Megnősültem. Azóta megnősültem Éva. Csak hadd mondjam el, és leteszem a telefont.
- De én is letehetném. Én is, elmehetnék, és itthagynálak most. És te nem hívnál többet. Biztosan nem hívnál többet.
- De nem fogod tenni. Bár igaz, talán tényleg nem hívnálak többet. Gyáva vagyok ahhoz hogy próbálkozzak még. De nem teszed, nem teheted meg. Nálam van valamid.
-… rendben, akkor folytasd. Nem tudom, és nem is értem magam. De érdekel, érdekelsz.

- Tudod, aznap este mondtad, hogy menjunk úszni, abba a tóba, amit délután találtunk, mikor túráztunk a környéken. Este volt, a víz gyönyörű tiszta, és kellemesen meleg. Volt a parton egy faház, feltörtük az öreg lakatot, hogy átöltözzünk, de én akkor már nem akartam veletek úszni. Leültem a stégre, mialatt ti átöltöztetek, és befutottatok a vízbe meztelenül, én közben háttal voltam, csak Zoli idióta röhögésére néztem vissza. Akkor már eldöntöttem hogy amig úsztok, én visszamegyek és összepakolom a dolgaim, aztmondom hogy édesanyám megbetegedett, és elmegyek, amilyen gyorsan csak tudok. Kitudja talán Zoli még örült volna is hogy kettesben maradtak, te is biztosan hiszen még szerelmesek voltatok, ilyesmi.

Azonnal berántott Zoli a vízbe. Ruhástul, ahogy voltam. Elkapta a lábam és lerántott, szinte arccal érkeztem a vízbe. Elöntötte a fejemet a vér, hogy most, most kifutok, így ahogy vagyok, és meg sem állok a buszmegállóig, talán még elérem valamelyik járatot. Hallottam hogy nevetsz, szívből nevettél rajtam, ahogy Zoli még fröcskölt miközben töröltem a szememből ki a vízet, és a hajambol szedtem ki azt a rengeteg zöldet. Megszégyenültem, egyszerűen. Ottmaradtam, abban a percben ott voltam teljesen egyedül. Nem tudtam, nem mertem mit tenni. Levetkőztem a víz alatt, és kidobáltam a holmimat. Aztán úszni kezdtem, ahogy bírtam. Nagy tó volt, Zoli meg mindig is rossz úszó, eltudtam úszni tőle.
Emlékszel?
- Igen. Vitatkoztunk hogy hogy menjünk ki.

- Persze, nem akartad magad megmutatni másnak is. Vagyis nekem, csak hárman voltunk, meg néhány békakirály. Megegyeztünk, hogy én háttal fordulok, addig ti kimentek és átöltöztök, és majd szoltók ha én is mehetek. Én háttal fordultam, és valami fát nézhettem, vagy ilyesmi. Hallottam ahogy csapódik az ajtó. A nap már majdnem lement, gőzölgött a víz, kezdett lehülni az idő. Erőteljesen tempozni kezdtem a vízben, ki akartam jönni, de hideg visszakergetett. Félelmetesen gyorsan lehűlt az idő. Éreztem a füstöt, hogy begyújtottatok a faházban, láttam ahogy a kiszűrődő fény táncolt a vízen. Nem mertem, nem mertem belesni. Vártam. Már lassan egy óra telt el, kifáradtam, és vacogtam a vízben. Féltem hogy begörcsöl a lábam, vagy egyszerűen megfagyok a vízben, a hidegtől óráknak tűnt a várakozás, persze később kiderült hogy jó 40-45 perc lehetett csak, de nekem óráknak tűnt. Elkékülhetett a szám, már kezdtem rájönni hogy elfelejtkeztek rólam. Láttam ahogy ugrálnak a fények. Ki kellett már jönnöm, mert éreztem hogy végem van. Persze biztosan csak eltúlozta az agyam a szívem kapacitását, mindentekintetben, ez lehetett. Próbáltam csendesen kijönni, de vacogtam, ropogtam, pattogtam, és még a szívem is csak dobolt a megfagyott bordáimon. A ruháim sem száradtak meg, nem is lett volna idejük. Úgy sétáltam le, vacogva, elfagyva a faluig. Megszégyenülve.
- Csaba, én nem tudtam, én tényleg nem tudtam. Zoli aztmondta hogy már elmentél, és..

- Ugyan, lényegtelen. Én harmadlagos voltam csak. Zoli meg te voltál a lényeg. Már összepakoltam, és indultam volna mikor visszaértetek. Éjszaka tizenegykor. Addig hagytatok volna fagyni, ha nem jövök el. Aztmondtam Zolinak, hogy futár jött, hogy induljak haza, gond van otthon. Naiv srác volt ő mindig, el is hitte. Te akkor rámnéztél, a szép szemeiddel, szinte könyörgően. És megadtam magam. Vesztettem, és én voltam gyáva.
Maradtam harmadnapra. Pokoli volt. Végül, ígyis egy korábbi vonattal jöttem el mint ti. Égetett minden perc, amit kettőtökkel töltöttem, és zavaró volt minden szó amit neked mondanom kellett. Zavart hogy jóreggelt kívántam, zavart hogy elkértem a sót, és zavart mikor el kellett neked mesélnem hogy honnan szerzett Zoli új trafót a pannóniára. Menekültem, kirontottam aztán onnan, és kerültelek titeket.

Persze Zoli szerelmes volt, és aztán összeköltöztetek. A fenébe, én voltam szinte az egyetlen barátja akkor, nem tudtalak titeket csak otthagyni. Te is egyre többet voltál velem, velünk. Furcsa hármas lehettünk. Ti ketten elől, és én kullogtam egyedül mindig utánatok. Zoli a nagy és hangos, meg a bátor. Meg a fenegyerek. Mindig ő volt a betyár.
Ti túl gyorsan költöztetek össze. Zoli nem talált munkát, hogy is talált volna, a rendszer a végét rúgta, külföldi cigivel csencselt, persze kishal volt, alig éltetek meg. Én akkor már dolgoztam Mérnökként, nem ment olyan rosszul. Néha kisegítettem Zoltánt mikor megszorult. Persze tudtam hogy neked van rá szükséged. Talán nem is keresett olyan keveset, Te voltál olyan kemény hozzá. Te miattad strapálta magát, dolgozzott, csencselt, próbálkozott a föld alól is pénzt szerezni, hogy neked meglegyen mindened. Úgynézett ki mint valami élőholt, sápadtan, mindig karikás szemekkel, amin világító vörös csíkok hírdették hogy a szocializmus lyukaiban nehéz nem kmk lenni.
- Istenem…

- Ő utálta volna. Zálogházba adta a gyűrűjét. Az általad kidobott műharisnyákat is kiszedte a kukábol mikor nem figyeltél oda, hogy éjszaka sötétben kijavítsa, és eladja a piacon. Néha napokig nem evett, ha úgy volt. Csak szorosabbra fűzte az övét, és több cigivel gyilkolta magát, hogy neérezze az éhséget, és ne korogjon olyan gyakran a gyomra. Ő leépült, te pedig naprol-napra más ruhákban voltál, drága nyugati cigarettát, szivart pazaroltál ez utcán. Azt sem vetted észre, mikor már gyűrű nélkül jött haza. Sőt te érezted magad rosszul mikor hullaként elterült este melletted. Akkor már tudtam hogy szeretőket tartasz, mert Zoli egyre kevésbé volt képes keresni, te pedig egyre többet költöttél. Nem voltál szinte soha otthon, csak ha azokat a rohadt faszkalapokat fogadtad. Te, úgy viselkedtél mint egy kurva, miközben néhány évvel korábban még szégyenbe voltál képes hozni! Még szinte féltem tőled, és most pénzért, ajándékért adtad azt, amit én annyira akartam hogy szörnyűségeket kívántam zolinak.
Akkor már tudtad hogy lefogsz lépni ugye?

- Régen volt.

- Ugyan az ilyesmit nem felejtenéd el. Te nem olyanná váltál, te ribanc voltál már. Semmi több. Vettél egy régi órát a piacon, beállítottad éjszaka tizenegyre, és megakasztottad a fogaskerekeket. Mikor elmentél kalapban, és könnyű nyári kabátban, csak kezébe nyomtad az érkező Zolinak és elsétáltál mellette, már vált az a nyugati kocsi az ajtó előtt. Ő a mostani férjed, ez a Kéménydy?

- Igen, ha érdekel ő az. Boldog vagyok vele, van már 2 gyerekünk.

- Akiknek van egy ribanc anyjuk. Sokáig gondolkodtam, miért csináltad az órát. Aztán egyszer mikor moziban voltam, rájöttem. Te elötte este gondoltad ki. Te ott, akkor láttad ezt egy filmben, talán már Kéménydyvel. Valami rossz francia filmben, ahol olyan cigit szivtak, amivel Zoli sosem tudott volna nepperkedni. Szivtelenül, eldobtad Zolit. Elképesztő gyorsan, talán meg sem gondoltad igazán.

- Így gondolod? Szerintem mindketten tehetünk róla hogy tönkrement a kapcsolatunk.

- Ugyan, te a kezdetektől kihasználtad őt. És engem is néha. Mikor nem volt pénz már nálatok, mindig én voltam a megmentő. Sőt, volt mikor loptál is tőlem. Már az elején, már az elején kiviláglott hogy milyen vagy. Gyáva voltam, és akkor még szerelmes. Én akkor még gondoltam, sokszor gondoltam mikor ültem a főtéren, hogy megjelensz, odajössz hozzám, elémállsz.Én kitépek egy lapot a jegyzetfüzetemből, amire ráírom hogy “szeretlek, hülye vagyok” és hozzádvágom.És együtt kettesben meglépünk.
Vagy csak leszünk. Vagy hogy akár én is lennék a szeretőd. Én, feladtam volna mindent, azokon a napokon. Csendben voltam, tűrtem. Zoli naiv volt, mindig is. Csak a legvégén állt össze neki minden. Áthívott, de csak a lényegeseket mondta el, nem bírt mást. Pár nappal később láttam viszont a sürgősségin, a rendőrök összeverték, lehetett rajta látni a nyomokat: jellegetes gumibot, rendőrcsizma, és talán meg is bilincselhették közben. Az orvos aztmondta hogy nem csak testileg, lelkileg is megtört, azért nem beszél. Zoli azóta kezelés alatt állt, én fizettem a számlákat.

Múlt pénteken halt meg, és most nálam van a holmija. Nem, már eltemettük szerdán. Azonban, Zoli holmija között megtaláltam a neves órádat. Tudod, amit adtál neki. Majdnem 15 éve nem mozdult, de mikor elhoztam a szanatoriumból, nem bírtam tovább, megjavítottam. Az óra amit adtál már működik.

Egy éjszakámba került, de újra forog. Nem hagytam hogy megállítsd az én időm is.
Most pedig, a régi gyűrűddet, amit én vásároltam titokban vissza, és az órát elfogom most dobni. Itt vagyok ugyanis annál a tónál. Zoli mellesleg 500 méterrel odébb fekszik, van itt egy temető. Egy öreg fűzfa alá temettettem.
Most belefogom mindkettőt hajítani a tóba. Kezd meginnt hideg lenni. A túloldalon van a családom, még pancsol a kissebbik. Tudod, gyönyörű gyermekeim vannak, és szép feleségem. Egy olyan amilyen te neked kellett volna lenned, Zolival.
…
Belehajítottam, mindkettőt. Az óra negyed tizet jelzett mikor elhajítottam. Ez lesz az új örökkévalóságod. Tedd sosemúlandóvá ezt a gyönyörű tavat is.
Most lefogom tenni. Ne sírj, azzal már nem érsz el semmit. Ne nyöszörögj, hogy nem tudtad. Te voltál a felelős. És most le fogom tenni a telefont, már vár a családom. Viszonthallásra.

Read the rest of this entry »

A mai nap a meglepő dolgok napja: Nem csak pénteken is dolgozni fogok teljes gőzzel, hanem zenét is fogok ajánlani, méghozzá animéből, azaz ja, nem királyi angol nyelv fog következni.
kérem az ilyesmire fogékonyabbak kattintsanak, az egyéb meg szimplán legyen farok.
Read the rest of this entry »

Ritka dolog volt a Hakkni weblog elmúlt három egész évfolyámában a más blogokban lévő posztokra adott válasz. Az ilyesmit ritkán emeljük poszt-szintre, inkább írunk több órán át egy kommentet, minthogy szennyezzük az oly nehezen kivívott látogatók örömét egyfajta gyomorrontást okozó trójai bejegyzéssel. Volt már rá példa na de kérem, kövesd figyelemmel alábbi mondataim, melyek remélhetőleg leveszik kétszázról a látogatottságot, talán vissza harmincig is. Talán családiasabb, mégha nem is nő úgy Google accountom.

Alapvetően az ember társas lény, miközben gimnazista még csóró is. Kollégiumban étkezik a többi birkával, tömi magába a sok E betűt, illetve olcsón beszerzett ukrán tésztákat. Gimnazistának lenni boldogság, a világ legjobb dolga talán.

Gimnazistaként, egy dolgunk lehet. Magunkat javítani. Ahogy az első hányinger után sem harapunk rá a nagyobb darab krumplikra, tudva hogy azok még nyersek, úgy az életben sem ugrunk neki olyan dolgoknak amikről tudjuk hogy bár nem adják vissza az álmunkban átszúró viszketők érzéseit, mégis fájnak, sőt szarul fognak esni a gyomrunknak.

Mert mi tanulunk. Mi jobbak fogunk/akarunk majd lenni.

Mi mindenben a következményeket látjuk, mindenből a jövőt akarjuk megtudni. Mi leszunk a jövő nagy mágusai, azok a vándorok, akinek a meséit szájtátva hallgatták egy annyira szebb korban mi után most is csücsörítve kívánkozok vissza, holott- nem is éltem.

Gimnazistának lenni boldogság.

Mégis, az örök tanulás, a következmények dolgok vizsgálata elviszi az embert oda, hol kicsuszik alóla a talaj. Majd énekelhetik a kevésbé degeneráltabb társai, hogy autó egy szerpentinen, mikor az ő autoja már átszabta a szalagkorlátot. És ugrál.

Fel, és le. Jó tapasztalatok, rossz tapasztalatok, egymásnak ellentmondó következtetések. Mindenfajta érzést megél az ember, mindenfélével találkozik.

Én teszem azt, nem voltam kitéve oly szélsőséges élményeknek mint valamely szülőm elvesztése, esetleg elrontott élet, vagy állandó haldoklás. Én nem. Én normális, átlagos élményeknek voltam kitéve-magam megítélése szerint. Természetesen, kosarazott ki engem is életem nője, szakítottam is életem másik nőjével, voltam magányosan is, voltam veszélyben is, voltam úgy hogy most lehet hogy végem. Sőt voltam titokban, meg hazugságban is.

Mégis, mi tehetne arrol, hogy mindezekből olyan következtetéseket vontam le, mely egy ténylegesen zárkozott emberré tett?

Nem szeretem a krumplistésztát. Nem bízok a legtöbb emberben, már nem jövök igazán zavarba, nincs arcbőröm, fel tudom mérni az embereket. Nem hiszek semmiben. Szkeptikus vagyok, minden tekintetben.

A világot olyannak látom, mint egy szobrász a követ. Nyersanyagnak, lehetőségnek, jövőnek.

Olyan szavakat használva, melyek reményt adhatnak, kijelentem hogy a világot megváltoztathatónak látom, csak és kizárolag. Nincs állandóság, ahogy igazi következmény sincs gyakran.

Az emberek akkor játszhatnak szerepet benne, ha előnyünk lehet belőlük. Hazudhatok, játszhatok velük, nevethetek rajtuk ha nem tartom fontosnak.
Ilyen gondolatok után, az ember akaratlanul is érzéketlen. Mégha nem is akarja, kevésbé fog megérezni dolgokat. Persze, rengeteg Freud-ivadék fogja az ilyen gondolatok átkozni, hiszen ha nem betegesek ezek a gondolatok, akkor sosem lesz belőle pénze.

Ezek a gondolatok az igazi, eredeti arrogancia. (Az igazi, eredeti hakknizmus hogy egy pop-blog tagjeire utaljak. ) Az igazi, eredeti erő, a hatalom. A magát nem félő lény hatalma.
Nem kell önmagunkat ezerszer újra és újra meghatározni már. Ez létezés.
Talán Hemingway említi valahol, az embert le lehet győzni, de nem lehet elpusztítani.
Ezek a gondolatok az agy szifiliszei. Le tudod őket győzni, de nem tudod elpusztítani. Ezek élni fognak benned, míg meg nem szűnsz harcolni.

Célokért, ambíciókért élünk, várva a pillanatot mikor elérjük őket. Aztán persze élni tovább. Új célt találni, mégha a világ megteremtése hat nap alatt már nem is lenne elég.

De visszatérve testünk és fajunk korlátolt adottságaihoz: Kínzó gondolatok fertőznek ebben a posztban. Ezek a gondolatok egy dologban csalatkoznak, de talán abban örökkön-örökké: az esetleges szerelemben.

Nem, ez nem romantikus csacsogás valami optimista mennyországbol.
A gondolkodó, önmagát folytonosan javító ember eszményképébe nem fér bele a folytonos hibázás, és állandó bizonytalanság.
A világot javító, Építő eszményeibe nem fér bele az olyan dolog amit önmagában csodál.
Az örök dekadens, és lázító gondolataiba nem fér bele olyasmi, ami megismerésekor tökéletes.

A gondolkodó, önmagát folytonosan javító ember eszményképébe beleférhet olyasmi ami nyugodt és egyenes, de az nem szerelem, az már hazugság.
A világot javító Építő eszményeibe bele fér a javítható, majdnem tökéletes szépség, amit majd kijavít. De az már nem szerelem. Az kompromisszum.
Az örök dekadens, és lázító gondolataiba belefér valami amit mindig meglehet újítani, de az már nem szerelem, az unalmas.

A bejegyzés végére megértheted: a gondolataim, félkészek. Én sérthetetlen vagyok már. Tudom hogy nem árthatszt. Tudom hogy nem félek a mindennapoktól, vagy attol hogy hazafelé elgázol egy teherautó. Képes vagyok élni a legnagyobb unalomban, végrehajtani a legjobban automatizáltatható dolgokat. Bármit megtehetek, amire testem, nameg fizika feljogosít.

De nem tudok igazán kifelé hatni. Nehéz igazi érzelmeket létrehozni bennem, nehéz igazat mondanom magamrol, olyan időkből ahol még csiszolatlannak is dicsőség volt lennem. Páncél van rajtam olyanoknak is, akik előtt talán nem kellene, hiszen már ők is értem(a gondolatok gazdájáért) élnek.

Kedves tearozsa.blogol.hu! Sose sajátíts el ezekből a gondolatokbol. Ha ezt olvasnád valamely fatális félreértésből, azonnal zárd be az ablakot, és VERD KI A FEJEDBŐL, minimum egy Kafka könyvvel, mert az indokolatlanul vastag. Maradj mindig olyan ember, aki a reményt még érzésként tartja számon, és nem mint valamit amivel lehet más embereket hamisan motiválni. Mindig legyenek érzelmeid és gondolataid, mindig törődj másokkal. Mindig hidd el hogy a dolgoknak van súlyuk, és hogy világ csak boldogan kerek. Higyj Hemisphereben, és ne legyél Lőw rabbi cserép kollekciója, soha.

Sose engedd el magad, és ne szeresd a krumplistésztát a kollégiumban.
Mert rossz az íze, mert érezzük mi is, egyszer az életben.

A válaszra ítélt bejegyzés. Illetve a blog(?).

A Goulasch Exotica 3 dj (Jutasi Tamás, Nafta, Suefo) firss és lendületes egyvelege négy zenésszel kiegészülve, akik hegedűn, brácsán, bőgőn, tangóharmónikán és ütős hangszereken játszanak. Főkent népi dallamokból építkező, általuk készített bootlegekkel, remixekkel és saját szerzeményekkel fűszerezett, modern sound system jellegű dj produkció. A fellépés átmenet a élőzenés koncert és a klasszikus dj szett között. A saját dalokban közreműködnek a már különböző stílusban bizonyított énekesek, dalszerzők, szövegírók - úgymint Szalóki Ágnes, Krsa, Beck Zoltán, Keleti András.

Myspace

ellenálni annak, ami sok éven át oltalmazód volt, konokul hazudva,mint kiderült, csak álarc mögé bújva. kinevetni, és égni a tűzben, a nagyobb jóért elv szerint. most iszonyú a fájdalom, hiába a hétköznapok ócska örömei. de utóbb ennek köszönhetjük sikereinket! mintha lenne kihez beszélnem. életem egy szakasza a keresésről fog szólni. a valószínűbb az, hogy nem találom meg, amit keresek. néha talán, esni, zuhogni is fog az eső, de a lángokat egymagában nem fogja eloltani. hiába lesz minden. csak nézel a szemükbe, s tudod, valamilyen szinten minden elérhető. de nem neked. elutasítás, suttogás, halk robaj, távolodó csend, meleg, hideg, szélsőségek, állomások, szerek, gyógyszerek, leírt gondolatok, két ütem, beilleszkedés, értelmetlennek tartott fogalom, elvek. csak szavak. egyszerű szavak, melyeket pár év múlva lehetetlenül olvasunk. félelmetes a jövő. valószínűleg mindenki ócska tiniírást lát. halkan nevet, de nem fejezi ki. csak egyszer majd, a vége előtt, szeretném elmondani mindenkinek. hogy mindenki becsüljön, mindenki érezzen, mindenki nevessen, ahogy én, most. keserűen. mondod, amit hiszel? bolond vagy. én hiszem amit mondok.

reggel négykor feküdtem le, hosszas telefoncsengés, dörgés, villámlás ébresztett, reggel nyolckor. próbáltam visszaaludni, de igazából fél óra múlva csak a falat ütöttem,megint. kialvatlanul kelllett tapasztalnom, hogy a retkes kábel tv-n 20 csatornából a vihar miatt megint csak 10 jó. rákapcsoltam m1-re, és végignéztem egy rettentően szar és szánalmas francia sorozatot, melynek címe érzékeny ifjúság. tömény egy órában arról szólt, hogy egy lány meg egy srác (elég csúnyák) le akarnak feküdni egymással, de a csaj izzadt, mert nem zuhanyzott le(nem volt melegvíz>igen, igaz), aztán ezt még tetézi, hogy a srác parfümöt ad ajándékba a lánynak, aki ezt célzásnak veszi.
ezután kiderült, hogy megint el lesz baszva a napom. kódolás a következő posztban, csakhogy ne értsétek, miről is szól igazán.

Vannak olyan napok, mikor en sem akarok mondani már semmit. Becsszó.