Éj szelíd trónján

A pálinkának a zsebemben benzin íze lett. Tegnap ablaktisztitó volt. Este elmondok néhány áldást hogy hétvégére rum íze legyen.

Élek egyébként a gyanúperrel, hogy első eresztésű, azért ilyen képlékeny. Haver meg belevágta egyből az üvegbe. Érik, na.

Kattra megnő. Ez a megírás utáni első átolvasás, azért oly pongyola.

Kibaszottul hull a hó. Ha lenne fényképezőgépem, mutatnék képet, de így szar kicsit. Élő hóember vagyok, az.

Egyébként egy rendkívül szar ízű pálinkával futkosok a zsebemben. Iszogatok belőle ilyen fagyban, de olyan íze van mintha ablakmosó lenne. Az utóíze. Szar.

Lehet hogy ablakmosó, tényleg. Pedig elvileg egy titkos főzdében készült, és ha nem visz el a vámkommandó, akkor megjegyezném hogy közel van, és elvileg nem ilyan szar ennek az íze. Phej.

Rövid leszek, megint reggel van. Azt akarom, hogy JSZP júniusig egyben maradjon. Nem érdekel hogyan, akár vért izzadva, akár lezuhant látogatottsággal is, életben kívánom tartani. Azzal ha nincs kedvetek semmihez, nem tudok mit kezdeni.

Azzal, hogy néhányan összeálltunk, és közösen probáltunk csinálni valamit, hivatkozgatni olyan nonszensz dolgokra mint igazság, nagyon primitiv, egyszerű dolog miatt történnek: egyedül kevés.

Azzal, hogy sokan vagyunk, akkor az a “hatalom”, az az erő, nem, nem talán az a lehetőség, ami szétszóródna, amit könnyen elnyom az közöny, amit a jólneveltséggel kevert egyszerű érdektelenség figyelmen, látszólag válasz nélkül hagyna, az elveszik. Úgygondolom, hogy én, vagy te ha már egyszer lefolytattunk egy társalgást, egy vitát, akkor az adott témán talán már átléphetünk. Egyszerű példa: ha már megbeszéltük, te, én mi hogy felesleges elcsórni a tanártól a holnapi tesztet, akkor mi már kizártuk a lehetőséget, nem is tűnik fontosnak. Ezért, mi gyártunk egy cifra tervet, ami nem jön be, majd tovább cifrázunk, nem jön be, egészen addig, amig megnem szerezzük a kibaszott testlapot. Nos, ha félután közénk keveredik egy másik társ, nem fogja érteni: mi szükség ennyire túlbonyolítani, miért nem lehet simán betörni, megzúzni a tagot, lelépni a teszttel.

Azokon a dolgokon, mi már túlvagyunk. Mert valaki, akarva-akaratlanul, közvetve-közvetlenül túlsegített minket rajta. Ez az ok, amiért nem elég, sőt sohasem felesleges egyetlen közösség sem, egyetlen próbálkozás sem, hogy valamibe belegondoljunk, valamit kitárgyaljunk, vagy épp elbasszunk. Nyilvánosan.

Benne van a félsz az emberekben. Félek hogy lebukunk mikor elvisszük a tesztet. Félek, hogy mi lesz ha kiderül, hogy ezt én írtam. Félek, ha kiderül hogy ezt én rajzoltam fel a falra.

Erre csak azt tudom mondani, hogy az effajta félelmet, csak lassan, lépcsőnként lehet kiszorítani az ember agyából. Ha pedig semmibe, soha nem fogsz bele, sosem fogod legyőzni. Csak rációval nem. A félelem azért van hogy felülírja a rációt. Gyakorolni kell, mindig többet kockáztatva, ésszel lépve mindig feljebb egy fokot. Vagy lejjebb, a pokolba.

Egyébként csalódott vagyok. Volt egy projektem fiatal festőket, iparművészeket toboroztam össze, abból az egyszerű elmebajból, hogy nincs hosszú életű nemzeti érzelmű művészcsoport, sőt művészet sem, ami túllép a turul, fehérlófia, honfoglalás, turul koronával dolgokon. Meg a népművészet, persze. Nincs politázáló, fiatal művészcsoport sem, ha nem zavart volna be, és ezzel nem azt mondom hogy feltétlen rossz ez.

Szóval, első blikkre kiválasztottam 7 arcot, egyrészüket interneten, másrészüket ismertem korábbról is, egyszóval voltak emberek, akik biztosan szimpatizálnak az ilyesmivel, gondoltam én.

8 arcból 5 már a előzetese megbeszélésen(értsd mail, msn, telefon, skype) közölte, hogy ezt ő nem szeretné, mert jaj, mi van ha nem jön össze, jaj mi van ha túl jó lesz, jaj én ezzel nem is tudom hogy akarok-e foglalkozni, szoval a szokásos. Persze lehet csak a meggyőző technikáimmal lehetnek bajok. Nem gond, legközelebb viperával győzködök, és akkor tényleg fasizmus lesz. Ehh.

Egy ember nem méltatott válaszra.

A Maradék kettőből/egy 21 éves srác közölte hogy szülei nem vennék jónéven. A kis ellenálló.

Egy szombathelyi lányhoz még decemberben vonatoztam fel, kávéra. Érdeklődik, beszéljük meg.

Most ezek tudtában, ő sem olyan érdeklődő, ha lesz valami szóljunk, mondta.

És lekéstem a vonatot.

Alkoholproblémáim vannak. Gyorsan fogy.

A kibaszott világom nem ellentétes. Nem feltétlenül jönnek jó dolgok után rossz dolgok. A párhuzam, az dominál, amilyen szar a napom vége, nos ugyanaz az ív, az vezet az árok felé. Csúszok, száguldok az árok felé.

Kurva régóta olvasok órákon. Általában regényeket, vagy valami szakkönyvet. Ma kénytelen voltam ráfanyalodni haver Gamestarjara, ami azert tenylegesen a legalja, akkor már inkább valami tényleg ponyvát. Igen, ma sikerült bebukni, honorálták egy előadással. Szóval jövő héten beszélhetek a Nyelvművelő mozgalmak múltjáról, jelenélől és jövőjéről. Remek elfoglaltság lesz állástalan bölcsészekről beszélni, akik minimalbérből mentik meg a magyar kultúrát. ‘nyád.

És tudod mi a durva? Hogy rövidtávon hatott csak meg, ebédre rendberaktam magam.

Aztán lekéstem a kibaszott vonatot. Párhuzam, mint a sinek bazdmeg.

Ez kérem, ez az ijesztő.

Feladtam magam, besétáltam és vettem egy palack olasz bort, nemtudom mit, meg sajtot. Rossz sajtot. Rossz borral. Elfogyott hazáig, mindkettő. Mert alig ettem valamit, ebédre bukta volt. Túrós. Követeltem a lekvárt, meg hogy ha már túrós hol a mazsola. De jaj, az ifjú Werther tovább szenvedett.

Megettem azt a szar sajtot, a bor ízére sem emlékszem.

Nem tudom egyébként mi lelt. Igazolványt nem kértek, de azonfelül is elég zord kaja a bor-sajt. Két dolog jut eszembe róla, az egyik nem tűr pixelt, míg a másikban vannak buzi franciák, csikos pólók, meg világpolgár életérzés. Ők esznek békát. Mert buzik. Nem, én nem vagyok, biztos. Tényleg.

Annyi maradt meg, hogy rájöttem. Van egy hasznos képességem. Öntudatra ébredt dög, az az biztosan mutáció, nem létezik nem dokumentált mint a főző huszonéves lány, a rózsaszín láthatatlan egyszarvú, vagy az iskolarendszer bedöntésére való tervünk.

Tényleg, az mai.
A lényeg, hogy az osztályba belépéskor a srác végigokádja a linoleumot. Ezzel mutat egyszerre be a rendszernek egy ordas nagy lofaszt(mert, majd a tanár felmossa, ottmarad az) illetve a diákoknak alternativát. Minden nagy dolog így néz ki. Bemutat, alternativ. Miért, szerinted Lovasi hogy futott be? Jól zenélt?!

Szóval a mozgalom neve, hogy “Hányjál!”. Ha elég sokan vagyunk, lélekben és gyomorban összecsiszolódunk, akkor a sok hányótól, miattuk iskolaszünetet kell elrendelni. Ha elég sokáig tart, az államnak nem éri meg fizetni a semmittevő pedagogusokat, ezért felszámolja az iskolákat, max heti egyszer lesz egy ilyen gyorstalpaló a helyi kultúrházban. Evil terv, tudom.

Visszatérve, a képességem az, mint rámhozta a bor, hogy ha valaki/valami negativan dönt rólam( pl: sajnos nem sikerült abszolválnod a lépcsőfokot időben, meghalsz; Nem szeretlek szakítsunk; Húzz innen, ronda vagy) akkor természetesen magamat hibáztatom. ÉN voltam a béna, a rossz, a hibás, és természetesen a csúf.

Viszont, ha én basztam el másoknak, akkor sosem vagyok felelős. Mindig más. A nyavajáim. Azok mióta öntudatra ébrednek éjszakánként, és építenek valamit a kertben, nos ők tehetnek mindenről, tiszta sor.

Lehet tippelni, melyik eset a gyakoribb.

Sokszor van egyébként, hogy a szél visszahoz az életbe. Tegnap, egesz nap fújt errefelé, estére le is kommunikálta mindenem az agyammal, hogy megint lehet élni. Kár hogy képtelen vagyok normálisan ráállni a lábamra, meg televan lila foltokkal a combom. Nos igen, kinek mondjam el a hipochonder képzelgéseim az okokról? Szaftos lenne, van benne szike, érfogó, vérrög, náci ufók.

Szeretem egyébként ezt a fajta szelet. Mikor -5 és 5 fok között van a levegő, valahogy jobb is létezni. Pláne mozogni pontból-pontba. Nekem. Más útálja.

Ma leléptem idő előtt suliból, és itthon ettem amit találtam. Beleképzeltem magam az ősember(wing) helyzetébe, aki gyüjtögeti össze magának az elegendő élelmet, hogy aztán lakmározzon.

Az ott a képen szalonnás tojás, sült hús, hasábburgonya, illetve virsli. Kibaszott finom volt.

Mostanában nem akarok beszélni magamrol többet.

Erre alszok el, sétálok már egészen egy napja.

szar ez a dizájn, de milyen gonosz hogy csak kétóránként látható >:O

hegesztem az oldalt, okay?

ez azert van, mert nem akarok senkivel közvetetten beszélgetni. Mindenki ott akarja megbeszélni a világdolgait. Hol van abban tartalom, meg lélek. Nekem már olyat is mondtak, hogy úgy még az adott szó sem kötelez.

Akkor meg minek beszéljek arról, ahogy lecsapódott utolag az egesz szombat, mindig az jön ki úgyis, hogy nekem volt igazam mikor abortuszt nyomtam az egész elcseszett barátságokra, abban az irányban.

Persze, most elmesélhetném az egész elcseszett sztorit, hogy valaki is megérthesse az egészet. Ahhoz meg már könyvnyi terjedelem kellene. Annyira szerteágazó, annyira tragikus, és annyira filmkész, hogy ha majd egyszer netto-bolyais leszek(hovatovább, pénzes mercis köcsög) megírom könyvben, és kiadatom pontosan tíz példányban. És konkrétan mindet megtartom magamnak, mert azzal, hogy van tíz könyvem arról a 4 évről, konkrétan megvalósítom azt típusú kerekséget, amit visszagondolva alig találok meg.

Például, 8 évesen egész télen amig hó volt szánkóra raktam a zsákom, egy nehéz, vasszánkóra, és úgy mentem az iskolába. Oda-vissza húztam a szánkót, ami azért enyhén megterhelő, az akkor még apró nyikhaj énmagamnak, és mentem. Nem kerek valahogy, nem igazán érzem utólag a sztoriban, hogy ez nekem mégis miért is volt jó, vagy hogy miért csináltam. Nem kerek az egész.

Nem tudom hirtelen, milyen is az a kerek. Kerek lenne a sok rövid kapcsolat, ahol adtam a jófejt, visszafogtam magam, vagy az a néhány, ahol közölték hogy sokat beszélek, vagy ahol lebunkóztak(na az kerek volt, főleg mikor röhögtem a végén), vagy mikor, vagy mikor.

Enyhén sok a vagy mikor. Tutira nem kerek szám.

Visszatérve, lehet jó lenne elmondani valakinek az egészet élőben. Mert, aki tud egy picit is belőle, az részleteket tud, vagy látott, egykutya. 4 év, 4 év lassan. A véleménye nem érdekel, tartsa meg a faszba. Emlékszem, mikor elkezdődött az egész, még olyan homályos képzelgéseim voltak a kapcsolatokról, amiben vannak hosszú monológok, aminek értelme is van, nem csak hamubasült faszság. Hogy majd minden olyan lesz, mint egy könyvben, leírható, legendás, kerek. Majd beszélünk mi is, mi is hosszan, átgondoltan az érzésekről, körmondatokban, mindent beleszőve. Nem csak mosolygok vissza kérdésre, szeretsz-e.

Nem én, elmondom hosszan, hogy azt akarom, azt kívánom tőled, hogy hadd maradjak le mögötted. Hogy érezd végre azt, mikor vigyáz valaki rád, messziről, mikor érzed, hogy csak mert nem vagyok ott nem vagy egyedül, nem vagy magad, nem vagy üres. Azzal akarlak nyugtatni, és az ölembe zárni, hogy boldoggá teszlek mindig, mikor felhívsz, vagy rámgondolsz. Találkozunk majd, ritkán, de akkor nem beszélünk. A monológ, Ez a monológ, ez maga is elmaradhatna, ezzel is csak pótolok valamit, ami eddig nem volt, amire eddig nem gondoltunk. Pótcselekvés, én most le fogok maradni.

Mi a mondanivaló?

Hogy blog, ez, ami maradt péntek új köntöst kap, és megnyitja újra magát. Én pedig elsüllyedek valami pöcegödörben, rengeteg sörrel, amit védek a trágyalétól.

És ha majd meglátja valaki ezt a bejegyzést, úgysem fogja megérteni.

Már vonat előtt is csillagkaput nézek.

Én kemény vagyok magammal. Magamhoz képest.

Én eszem langyosan a húst. Én hordom el egész nap a lyukas zoknit, én vagyok az, aki nem mos hajat.

Kemény vagyok magammal. Én vagyok az aki megszól, ha meleg a hús, ha lyukas a zoknid.

Én megyek ki a fáért, pólóban, papucsban. Azért, mert kemény vagyok magammal. Én vagyok az, aki titokban edz, előtte utána nem eszik. Én vagyok az, aki szétszórja a ruhákat, elbotlik benne, majd nem érti: miért fáj a bezúzott fej. Én vagyok, aki eldobja a távirányítót, mezténláb áll a nyitott ablak előtt, aki későn fekszik, korán kel.

Én vagyok az, aki számolja az érzéseit, én vagyok az, aki mást gondol a múltról, én vagyok az a gyötrődik a múlttól, ÉN, igen én vagyok az, aki megbán valamit, mert én kemény vagyok magammal.

Én vagyok az, aki paraszt a partyn, én vagyok az aki megbüntetteti magát sokezerre egy randin. Én vagyok, én vagyok az, aki nem tudja 17, vagy 18 leszek. Mert kemény vagyok magammal, miközben puha ágyban fekszek.

Én vagyok az, akinek feláll, én vagyok az aki a buszon még el áll.
Az ajtóból.

Mert mindig mondom: Én kemény vagyok magammal.