Éj szelíd trónján

Lazán nem fogadom el hogy éhes vagyok, hogy rohadnak szerveim, az életem.

Nem fogadom el, hogy nem ismernek.

Nem kívánok aludni, sem enni.

Ez nem a hiszti, ez csak álom. Alvás nélkül, mert rájöttem, mert tudom. Szabályozott, de pihenehéz álom. Beékelve néhány röfögő jelenetet, csülökpartit a végekkel, és szar zenét. Érzem, hogy nem lesz nyertes.

Kinek lenne mégis jó karakterzenéje? Azoknak akik csunyák és dagadtak, és mögöttük lopakodik egy tubás. Dömdödömnek hivod őket, de hét év alatt szigoruan.

Az én karakterzeném szünnel kezdődik, majd felcsap magasra, végül dobbal próbálják utánozni a szabad tűz hangját, ahogy ég.

Természetesen nem lehet, de elcsalják frakkban lévő emberek.

És ha már olvastok, és nem értettétek volna, nagyon jót ittunk tegnap. Délután ötkor kezembe adtak egy palack bor és ha már mindannyian munkanélküliek vagyunk, elmentünk inni. Mindez megmagyarázta a korábbi bejegyzést. Ja a cím onnan, hogy olyan szinten hibatengert kapott a wordatka, hogy túlcsordult a getszibe.

Reggel nyolc óra van. Zuhog az eső, így érthető, ha felkelek. A hideg, meg a nyitott ablak, ja és az ital is fejfájást csinált. Pongyolán. Mondanád erre hogy ön nem való. Hát kérem, pillanatnyilag való vagyok, a fejem zúg, a szobám hideg, rajzolgatok.

Mióta a fejemet “poligonizálja” a rövid hajam, vö. levággattam a félhosszút, és most kb így (Hú, ez de sablonos poén egyébként, de ziccer volt.), kényelmesen tudok aludni az oldalamon. Sokoldalú a zarcom néha.

Azóta egy hosszú hajú barátom mondagatja, mellémállva, a barátnőjének, hogy próbáld ki a rövidet is.
Csillogó szemmel.

Mindez zavar, kövérek és hülyék és lassúak vagytok.

Közel három hónapja nem írtam nektek semmit.

Visszagondolva, sűrű, miért is mennék bele. Egyszerűen eltelt. Készültem érettségire, ami félsiker. Ugyanis lett 83 pontom, mert elrontottam az emelt-info írásbelit, konkrétan kihagytam néhány feladatot.
Ja, ilyen van. Ez lehetséges, megtörténhet mindez velem.

Folyik az élet. A hajam a lehető legrövidebb, a napok a lehető leghosszabbak, az álmaim, a legszűkszavúbbak. Azt álmodtam, hogy egy G3A3-al a nyakamban eltévedtem a vadonban. Az milyen tud lenni, mikor pontos a fegyverismeret. Nem is érdemes olyat mondani, ami nem lenne meglepetés, hisz nem rodeózna az úton, nem ölne állatokat, sőt teljesen elsikkadna, ha nem sütne meg fiatal domolykokat, csak úgy ötletből. Szar volt az ize.

Aztán a lényeg, az elmúlt hónapokból természetesen az eredmény. Úgy képzeltem el, hogy minden meg lehet indokolni egyetlen egy sikerrel. Mindenmást alárendelni egyetlen egy célnak. A többi, felkészülés. Próba. Az az egy a lényeg. Ha az sikerül, minden meg van bocsátva, sőt.
Sikerült, nem lett megbocsátva. Most épp nincs az az egy, amiért mindent beáldozhatnánk. Nincs semmi. Se cél, se terv. Gyenge az egész.

Falusi cnn-t tervezek, és iszok. Munkanélküliként, mindez nem gond. Egyszer majd talán, mikor majd. Ez lehetne a jelszava, a korrupt undorítóságnak. Aztán persze felnövünk, és kell majd a pénz.

Na, hajrá, hol a pénz a hallgatásomért?

(egyébként napiblog van)