Éj szelíd trónján

Mikor az embert igazán üldözik, nem látja a lovast. Ki kell sajátítanunk az üldözést, azt kell írnom most, hogy igazán csak egy lovas üldözhet. Nem látjuk meg az üldözőt, de halljuk, és hallgatjuk, mert fülünkben az ér dobog; rohan a fülünkben utánunk maga a Lovas.

A Lovast nem azért nem látjuk, mert nem létezik. A lovas létezik, látjuk ahogy tör-zúz utánunk, látjuk mi mindent tesz tönkre. A lovast akarjuk meglesni bárhonnan, azért lapulunk a házak sarkán, azért kúszunk fel a domboldalon. A legtöbb amit láthatunk a félelmetes paták. Az a dobogás, meg a fülünkben is.
Ahogy megremeg tőle a föld, és gyenge pillanatainkban látjuk ahogy végigrohan rajtunk, és hátunkba, gyomrunkba lép. Felrúg, és összetöri a csontjaink. Minden rémkép, minden éjszakai perc, mikor fáradtan rogyunk aznap esti menedékünkbe, azzal tellik hogy érezzük a patákat magunkban. Áttöri a bordákat, szétszakad a tüdönk, a lépünk csonkolja. Fájdalmas, és dicstelen véget hoz álmainkban a lovas.

Szorgalmasan gyűjtjük elönyünk, aztán úri-burzsuj módon, elterülve aludhassunk. Rövid a burzsuj, ha puha ágy jut, ha csak fekhely. Aztán a dobogás fogad, ha közel ér, a ló prüszkölése, az hallatszik mindenhonnan. Elsüllyednénk ilyenkor a földbe előle, ha bármikor közelbe ér a Lovas.

Nem életünk elejétől űz a Lovas. A lovas persze dübörgött, mindig is dübörgött körülöttünk. De még nem vesszük észre. Közönyösek vagyunk ugyanis. Ha látunk valakit, aki füldobogásra panaszkodik, kabátot sem adunk neki, menedéket sem adunk neki, ágyat se adunk neki. Megoldja, csak idő kérdése, mondjuk akkor rá.

Aztán mikor először érezzük, és tudjuk, hogy ez most nem viccel, hogy tényleg a Halál az, akkor elindulunk.
Mert odabent nem bírjuk. Láttad biztos filmben, milyen az mikor a kamera feletted távolodik, és a szobák falai rádhajlanak, mert meg akarnak fogni. Hogy körülnézel, és csak azt látod a szobában a dobogástól, hogy mit lehetne rombolni. Hogy ha meghúzod ott a polcot, széttörik minden. Ha a baloldalon csimpaszkodsz rá a függönyre, leszakad a karnis, hogy ott szék, az ablakba dobhatod, ha akarod a szekrénybe bele. Hogy ott a tévé, mi van a falat dobod meg vele?
Elindulunk, mert tovább dobog. Minden dobog. Kocogva, lassan haladva, majd futva; a napokat, éjszakákat gyűjtve talonba, aztán megint lassulva, fájdalmas füldobogásra panaszkodva, majd leülve.

Hogy a halál, a lovas végül egymaga bekerít-e, vagy csak mellénk állva, a vállunkra teszi a kezét, valójában részletkérdés.

Az álmok az igazi végnél mindig félbeszakadnak, mikor a Lovas átvágtat, lerohan minket a végét sosem látjuk, ha szerencsénk van, nem is érezzük. A halál dicstelen, ábrázolni öncélú, és jogtalan.

De a menekülést, meg a patáit és a nyomokat, meg kell mutatnunk, kicsit.

A szóval a gyűrött, az valami nyugdíjast akar ábrázolni, pár napja jött, köszönt, és szólt hogy rákos kölyköknek. Nekem meg amúgyis volt lelkiismeretfurdalásom, mert anno nem adtam egy másiknak, akik szívbetegeknek gyűjtött. Szóval, ez a mostani néni, aki még rendes is volt adott számlát a kajapénzemről, mert oda ment.
Aznap nem ettem, de egy szívbetegeknek gyűjtő néninek már ki tudják fizetni a napi bérét. Amúgy nem nullszaldós az üzlet.

A másik papír egy ecl nyelvvizsgabehívó, német, középfokú. Jövő pénteken próbálkozom vele, legoptimistább becsléseim szerint valamelyik fele sikerülni fog. Sosem voltam igazán jó németből, amúgy angolból érettségi, aztán nyáron angol közép. Mert az csodálatos.

Egy blokk és egy számla. Hozták még mikor lázas voltam, hogy lidlben vásárolt, nyerj nyaralást vagy mit. Amúgy átkúrás.

Felmentés egy hétre, influenza alól. Végigaludtam a hetet.

Illetve ez bár nincs a képen, de nem borotvalkoztam. Szóval aki akar, elkezdhet El Jefe-nek hívni.

via sebtolvaj

Amúgy 38.sok a lázam, sok az időm a héten így.

Ha előjönnek a reformátusok, mindig megjegyzik, hogy papnak gyónni felesleges. Beszélhetünk közvetlenül Istennel, minek oda egy pap, közénk.

Ugye ismerjük ezt, az egyik legkeményebb pontja Luthernek; szükséges volt egyrészt a búcsúcédulák, illetve az egyház erkölcsi válsága folytán (invesztitura, címek halmozása, VI. Sándor pápa etc.). Manapság ez persze már nem így van, a papok nem tartanak feleséget, a pápa nem a feleségével ül a trónon, és Gyurcsány sem alapított egyházat, mikor majdnem elvált.

A beszéltetés, illetve a fülbegyónás azonban zseniális ötlet.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy gyónáskor, mikor elmondjuk a bűnöket, gondjainkat: beszélünk róla. A pszichoanalízis, meg minden, sosem volt új találmány; mindig használták ezt azok akik az Emberrel dolgoztak.

A kibeszélés, ugyanis segít nekünk is felfogni, megérteni a gondjainkat, és hogy ne csak spanyolviaszt írjunk, a kibeszélés terapikus erővel bír. Feltételeznünk kell azonban hogy akinek gyónunk az rendelkezik kellő empátiával, illetve egy jó ember. A gyónás azért is megy ki a divatból, mert nincs már bizadalmunk senkiben. Ha látunk egy papot, még nem hisszuk el hogy ő jó ember.

Ez a papok felelőssége. Noha rács van a gyóntatószékben, így a grimaszokat nem látjuk, de tudjuk ki van a túloldalt. Nem beszélünk arra érdemtelennek a gondjainkról, ahogy nálunk aljasabb embernek sem mondjuk el, hogy fáj a család, ma például. Ez önvédség, persze.

Tisztában kell lennünk azzal is, hogy a saját magunk megismeréséhez, szükséges a környezetünk. Hiába gondolkodunk nagyon mélyen a buszon, hiába látjuk a melkasunktól lefelé magunkat, az amit mi sejtünk magunkról, sosem a teljes kép. Mégha nem is tévedünk nagyot, mi nem látjuk az arcunk, a szemünk, a grimaszaink, és a mozdulatunkat sem. Ha beszélünk valakivel, nem a tükörbe nézünk, a saját arcunkra is csak következtethetünk, hisz teljesen ösztönös gyakorta amit vágunk.

Az elhallgatás, sosem vezet a továbblépéshez. A beszéd, a megértés, segítség a lelkünk könnyítéséhez. A blogok, naplók ugyanebből a vágyból születtek, aki ír, aki magáról ír, nos az végtelenül vágyik arra, hogy a bejegyzés végén nagy levegőt vegyen, és tisztának érezhesse magát.

(Apropó, 2004 óta Bajnai Gordon múlt héten tett először látogatást a Pápánál, közvetlenül ezután volt hír, hogy a Fidesz számít a történelmi egyházakra, az ország kormányzásában, és szeretné kikérni a véleményüket. Mekkora változás ez, az elmúlt sok év állandó támadásai után. Gondoljunk csak Magyar Bálint, vagy Hiller István keresztes harcára a nyolcosztályosok ellen, illetve az egyházi iskolák ellen, mert az elitképzés, az ugye gonosz. )

FLAIRS - TRUCKERS DELIGHT
Uploaded by ThirdSideRecords. - Music videos, artist interviews, concerts and more.

Egyszer amúgy, láttam ott, helyben, élőben, mikor egy focista bocsánatot kért a kihagyott ziccer miatt.

Nem gondoltam amúgy hogy feladata lenne ez, azthiszem meg is lepett. Holott a meccsen igazi kis disznóként viselkedtem, keményen játszottam mindenkivel, végül a kocsi csomagterében kerültem haza, sajnálatos állapotom miatt.

Bocsánatot, amúgy a tánc miatt kérek.
Sosem volt igazából ritmusérzékem, ha a kezemmel dobolok, akkor is elvétem a tempót. Ez persze nem gáz. Sosem éreztem igazából bénának, kevesebbnek magam, sőt! A többiek, akik felvállalták kvalitásaik ellenére táncot, nos az ő látványuk megnyugtatott a döntésem helyességéről. Az én lábam nem parkettára termett! - hangoztattam mindig. A tánc, nekem csak részegen ment, sok részeg baráttal körülöttem. Bolondoztunk. Sokra nem is emlékszem, talán csak két alkalomra, valami falusi mulatságon, ahol főttrészegen gőzölögtünk, illetve egy egyszeri alkalomra, mikor nem voltam elég részeg az igazi megyeszékhelyi discohoz.

Van akinek ez ösztönösen megy, és jól megy. Jól áll neki a tánc, kivirul. Az örömszerzés, annak a módja kerül elő, noha hasonlóképp állt eddig a tánchoz, mint én. Bocsánatot kell kérnem, elnézésért könyörögnöm, hisz nekem nincs mentségem rá, miért nem tudok táncolni.

Én azthiszem, hogy mindenre megvolt, megvan a lehetőségünk. Elsőben, én jártam népi táncra, aztán elmenekültünk, noha nem volt olyan fárasztó, mint beállítottuk. Mit tudok én, felmutatni a tánc helyett?

Egy kézzel profin hajtogatok már liliomot? Hogy az origami, mely biztosan pótcselekvés volt mikor rászoktam a hajtogatásra, nagyon kiskoromban, az elegendő erre?

Kihagytam egy ziccert, és ma már biztosan kevesebbnek érzem magam, hisz csak szerencsétlen mozgásommal, illetve vergődésemmel okozhatok majd örömöt ezen a módon. Ki tudja, talán szükségem lesz erre egyszer.

Szóval bocsánat, nem tudok táncolni.

Csáth Géza és a Nirvana természetes elegyet képez. Rengeteg ember hinné azt hogy nem. De tényleg.

Már beszéltünk itt Csáth Gézáról, meg hogy miért a legsúlyosabb, vértől fröcsögő írásait teszik a szöveggyűjteményekbe, miért nem az Eroicat, a Vörös Esztit, vagy a Kisasszonyt. Amazok többségét, amúgy sem lehet érteni Csáth behatóbb ismerete nélkül, így csak raknak néhány tizennyolcplusszos, nagyon lázadó részt a szöveggyűjteménybe, melyet úgysem vesz a tanár, hisz nem érnétek a végére az anyagnak.

Rátaláltam Csáth Géza, Egy elmebeteg nő naplója című könyvre, mármint empéháromban. Nos mikor hirtelen elugrott a lejátszó, nirvana jött.
És természetesen ennyi.

Ezt tartom eszményi blogolásnak. Valaki dolgozott, valaki tapasztalt, valaki látott. Valaki érzett valamit. Majd mindezt a jó érzést, lejegyezte, lefőzte, granulátum és feloldotta posztban.
Nem kell világot váltani mindig. Aki mindig hozza a toppot, az átlagot hoz. Aki mindig jól ír, nos az csak az ő középszerűje.

Mindenki keverje össze a Nirvana-t, és a Csáth Géza hangoskönyveket, majd mondja, mi újság ott a fülek között.

Szerintetek lesz megint napiblog?

Az elkövetkező világvége(2012 para) kapcsán került szóba, hogy egyáltalán mi is az. Én már megéltem egy világvégét, y2k-nak hívták, és a számítógépem aznap este köszönte, de jól van. Rengeteg mindent jósoltak, égről lehulló gépeket, és felrobbanó atomerőműveket, meg hogy keselyűk játszanak majd a csontjainkkal. Manapság már nincsenek is keselyűk.

2012-ben a legvalószínűbb, hogy egyfajta szemléletváltás következik majd be, mely természetesen az átlagemberen majd túlmutat. Hiszen egy világ végéről szólnak a maják, meg ahol még megtalálják az arra hivatott emberek. Az átlag, aki vízszintesen terjeszkedik, nos nekik ez csak olyan változás lesz, mint mikor eltűnt a diszkó, meghalt a beatles, vagy épp Lovasi élőholtként kezdett tevékenykedni(valamikor 1998 környékén). Ki tudja persze, hogy hol fordul majd háborúba a világ, hogy a szemléletváltás hatására, kinek omlik be a háza teteje, a gazdaság mit zár be, és merre indul el.

Jeremiás próféta már látott egy világvégét.
A könyveiben ugyanis, a zsidó királyok romlásba döntik izraelt. Valószínűleg az írás több szerző műve, neki is megvoltak a tanítványai, ennek ellenére rendkívül egységes, és könnyen olvasható. A siralmak könyve, az öt ének magáról a pusztulásról szól, mindenféle síkon.

Nézd, Uram, és lásd: Kivel bántál így valaha? Az asszonyok megették kicsinyeiket, gyermekeiket, akiket karjukon hordoztak. És leöldösték a papot és a prófétát az Úr szentélyében.

Földön hever az utcán kisgyerek és aggastyán. Szűzeim és ifjaim kard élén hulltak el. Öldököltél haragod napján, könyörtelenül öldököltél.

Mint valami ünnepnapra, úgy hívtad meg azokat, akik körülöttem rémületet keltenek. Senki nem menekült meg haragodnak napján, nem maradt életben senki. Akiket karomon hordoztam és fölneveltem, azok az ellenség martalékává lettek.
(Siralmak 2.20-2.22)

Fontos még beszélnünk Báruk könyvéről, illetve Jeremiás leveléről, melyet a fogságban lévő zsidókhoz írt. Ebben mutat rá, hogy minden válságot, egy erkölcsi válság előz meg, illetve kiváltó oka. Beszél a bálványimádásról, az erkölcstelenségről.

Jeremiás könyvével lehet párhuzamat vonni.

Aki rendelkezik kellő szabadidővel, kerítsen egy bibliát, és álljon be a világvégéről csápolók sorába.
Bumm.

Mivan ha jön a vége? Mármint mi csak így vagyunk, mint férfiak, boldogok vagyunk mint férfiak, aztán valaki jön.
A femme fatale a végzet asszonya. Rengeteg filmben láttuk, mint például a fentiben, ahol Belmondo. Claudia Cardinale, hogy értsük.

De milyen a végzet lánya? Belehalunk-e a végzet lányába, hogy vérző ököllel, szívfájdalomban haljunk meg, miközben a gonoszok, vagy épp a femme fatale elsétál, és a kamera elhomályosít?

Nem, a femme fatale kihaló faj. A világ változik, a nők, akikből a femme fatale lesz, eltűnnek. Nincs érzelmük, nem vesztik el az érzelmüket. Nem szoptatnak, a méhük rohad, gyerek nem lesz, puszta szórakozásból pedig már senki sem lesz femme fatale, hisz a nők közti versenyben lemaradna.

Persze, ettől még lehetne femme fatale, hisz tudjuk, szolgáltatásaik között van a váratlan találkozás, az a tébolyult dolog.

Szerintem, a femme fatale lányka, előfordulhat azonban, csak tanul a hibákból, és ő is csak egy ribanc lesz végeredményben, akiért nem homályosul már a kamera, nem szól a kamara, zene. Ha újat akarsz nekik adni, vegyél nekik jojót!

Szóval, a femme fatale lányka mindig az est végén jelenti be, hogy maradna. Nem számítunk rá, ezért fájdalmas bólintanunk, hisz alapvetően mindig feláll, de mégsem szeretnénk annyira dolgot. Ennek lélektani oka van, mint például nem örülünk, ha ott marad reggelig, a merevedés az mondjuk sosem gáz.

Ha hazaérünk, persze szétrúgja a cipőket; ha sötétben kell eljutni a szobáig, biztosan kopog a cipője.
Ha a szülők otthon vannak, meg is szólal a mélysötétben: Bocsiiii.

Beérünk a szobában, túl hangosan szólal meg először. HA lecsendesítjuk, kedvetlenedik. Hirtelen kapcsolja be a tévét, ami recseg. Nálam a tévének éjszaka módja van. Fülhallgatót kell beledugni, míg a t-home vevője feláll, így nem recseg bele az éjszakába. Ő persze robbantja a helyet, a tévével.

Aztán néha felsikkant. Mondom hogy a szülők alszanak, de ő rácsodálkozik a világomon belül mindenre, ami kicsit is emlékeztet egy hím szobájára, ahol sokan járnak. Hogy kicsit mocsok, ÍÍÍ. Hogy kicsit kupi, ÍÍÍ. Hogy könyvek, ÍÍÍ.

Az ágyam, melybe természetesen ő fekszik, huzatolásra szorul, mert neki kell a dunyha, mondja. Míg én huzatolok, ledönti a könyvespolcot: Ez neki dzsenga. Feltételezem, ha magát évát állítanánk oda, ő is ledöntené, ez annyira a női tradíció, a nők örökös lelkének alapja.

Meleg neki a dunyha, lerúgja magáról. Én a székben aludnék, azt mondja mégis kellek neki.
Tulajdonképp ez rendben van. Szívesen aludna az ember az ölében, az ágy miatt persze a fejem a párnán lenne, ő elfordul, és valahol a mell alatt éjszakáznék. Egyszer volt, hogy én tüsszentek álmomban, ő megijedt, és felrántotta a lány térdét. Az állkapcsom, na az bánta.

Miatta amúgy az ágyam recseg. Szándékosan egy szekrény és egy komód közé van szorítva, de tőle mindig recseg, olyan hangosan hogyha eddig nem kuncog a család éberebb része ajtónál, röhögve a szerencsétlen nagyfiún, hát most erre elhiszi hogy valami fontos azért mégiscsak történik, és felkel.

Az ő szórakoztatásuk mondja biztosan végső szúrásként a szívembe:
- És peti, ez így biztos normális, hogy csak addig csúszik vissza?
- Tulajdonképp nem fáj, felteszem normális.
- És ha szűkületed van?

A femme fatale lányka az önbecsülést pusztítja.

Családunkban, régen volt divat a dohányzás. Rémlik hogy a keresztapám, illetve egyik nagybátyám dohányzott. De aztán előbbi a gyereknél hagyta abba, míg az utóbbi a családból tűnt el. Semmi ijesztő vagy véres, szimplán más utakon jár.
Egy szó mint száz, eltűnt a dohányzás a családból, még beszédtéma szintjén is. Való igaz, hogy az unokák, vagyis az újgeneráció egyik legidősebb tagja láncdohányos, de ezt nem illik a mai napig megemlíteni, hisz milyen kínos lenne. A dohány eltűnése, nagyon egybefüggött a minimum végbélrákot, de inkább agyrákot ígérő hisztikampányal, így akinek él még kép a dohányzásról a fejében, az egyből rávágja, hogy miben fogunk szenvedni, tovább dohányozni, majd meghalni. Meg hogy oxigénpalackkal kell élnünk, az végképp kényelmetlen, és oly kínos lenne a családi vacsorák alatt.
És ha megkérdeznénk bárkit, milyen egy dohányos? Természetesen rossz ember, rengeteg felesleges pénzzel, mellyel a sírját teszi komfortossá, párnázza, béleli, érleli magát oda bele. Mert természetesen mindannyian rohadnak belül, már aki dohányzik. A nők nőként rohadnak, itt is kihúznak, ennének inkább megint almát.
Read the rest of this entry »

Ilyen bejegyzés nem is volt.