Alapvetően, léteznek emberek akik nap aktív részében, a túléléssel törődnek. Az agyuk sekélyesebb része bár még reménykedik, de….. MI A FASZOM VAN? MI EZ A SZAR?
Basszameg, nyár van egész nap dolgoztam, az agyam másnapos, a testem is másnapos, részegen motoroztam, úgy hogy nem emlékszem az felére, a sisakomat megzúztam, az epreket lefaroltam, impactoltal motorral együtt a kisgarázsunkban, sőt ha nem lett volna egyértelmű, ittam eleget, sőt le is fejeltem valamit. MIKOR kapcsol már végre le az agyam?
Nem aludtam semmit, éhes vagyok, valahol kinnt épp kinyírnak egy macskát, hallom ahogy a nyestek ölik, ajj kapcsolj le.
Nem lesz írás, sőt semmi nem lesz, míg az agyam nem tudatosítja magában hogy KUSS.
Nem közvetítünk képeket, nem képzelünk el társalgásokat emberekkel, akiket nem ismerünk, nem volt alkalmunk megismerni, megismertunk és nem kívánunk részletezni. Nem beszélgetünk velük az élet mibenlőségéről, arról hogy nincs lelked, ők sem közlik hogy nem szeretünk.
Nem kérünk tőlük kutyát kölcsönbe, tényleg.
Nem játszuk vissza ezeket a jeleneteket, hogy kiélvezzük a coolness faktort, amikor a világot jobbá tehetjük egy gizdább napszemüvegben. Nem, dráma se lesz, semmi se lesz, sötétség lesz.
Nem használjük a nagy kék vásznat.
Az agyam ilyen nagy kék tervezővásznon modellezi a dolgokat. Kréta vonalakkal, sőt néha háromdimenziós vektorokkal. Képzelj el egy hatalmas dobozt mely 0,03-as surlodással bír, és ebbe jobb oldalról beleszáguld 300 km/h-val egy 400 kg súlyú szintén kocka tárgy, melynek alapja négyzet.
Nem tudatosítjuk magunkban az elméleteket, nem legalizáljuk a képzelgéseket.
Attól hogy kurvára fáradt vagyok, illetve a valóság unalmas nem képzelünk osztrák kiskatonákat minden lövészárokban, nem képzelünk nem létező kullancsokat, és a kurva életbe is nem lépünk bele MÉG egyszer abba a rohadt tüskébe, én megértem hogy valamelyik énemnek kell a fájdalom, hogy tudja miaz, meg hogy jaélekmenjunkkezdjukeztanapotis. Nem, rossz agy, kusshaggy.(kezd leállni a humorérzéknél, győzelem.)
Az igazi gond természeten nem az hogy trágár módon artikulálva adok emberi tulajdonságot, sokak szerint számomra csak egy értéktelen fikagombócnak tartott testrészemre, hanem hogy te nem olvasol végig. Mert nem szereted ha hosszú, azért.
Meg hogy napi kétszáz látogató, és egy youtube embedes poszthoz több hozzászólás érkezik, mint egy tényleg vicces írás, ami sajnos, kicsit hosszabb?
Egyáltalán, nem is fontos, nem is értelmes, végképp nem értékes ez a poszt. Vannak dolgok amik attól is szépek hogy többször nem akarjuk látni. Mint mikor esés után, egy kátyúban feküdve lerúgod magadról a motort, és elterulsz egy földúton. A pillanat gyönyöre, mikor realizálod hogy nem törted ki mondjuk a karod, maga az ital ami benned száguld, ami jelzi hogy ennek a képnek kell az utólsónak lenni, ha innen csak halványulunk, akkor ennek látszódnia kell. És akkor a vérző fejjel felnéző ittas agyam felnéz a csillagos égre, látja hogy tükröződik a csendesen habzó rábán, majd ahogy egy rossz nyugati filmben, fokozatosan elhalványul.
Jáááj jáááj kapcsolj ki, ne képzelj, sőt játszunk jimmyt, ott egy kakas BUMM.