Az agyunk, valahol még az embertörténeti ókorban, állítólag az evolúciós revolúció, meg az előretörés hatására, kifejlesztette az időérzéket. Érzékeljük az idő múlását. Az idő nem valóságos.
A mi agyunk érzékeli az időt. Nem érezzük közvetlenül, csak hogy a szelet otthonunk mélyéről. Mozgatja a fák levelét. Tudjuk, hogy nem elbújt valaki a fán, hanem hogy a szél fúj, és azok pedig mozognak.
Látjuk, hogy a fa, fém elkopik. Ahogy azt is, hogy a kezünk kopik, hogy a szorításunk gyenge, a hajunk őszül, vagy hogy hallásunk nem az igazi. Közvetve tapasztaljuk meg, és tudjuk hogy az idő vasfoga, ami elrágja, aprítja a dolgokat a felfogásunk körül.
Agyunk, az időérzék alapján, mint egyfajta belső óra parancsára, alváskor kisül kicsit, és gondok elraktározódnak, a tudás múlik.
Fiatal maradna-e agyunk, ha nem létezne az időérzékünk? Ha lenne egy sejtcsoport, amiről tudnák a kutatók, hogy ezek az Idő sejtjei, és ha mindezt kivághatnánk, mi történne velünk?
Az agyunk nem sülne ki, az információk ott maradnának. Tudnám, mit műveltem hat éves koromban. Semmi nem veszne el.
Rengetegen érdeklődnének az eljárás után, sok-sok ember, jobb aggyal járkálna, és senki sem felejtené el alkalmi partnerei nevét. Minden más lenne! A nagymama nem lenne szenilis, a nagypapa nem lenne mérges.
Az idő múlása nélkül, nem fognánk fel a halált.
Nem tudnánk mondani: “Jaj és az már 2 éve volt, édes istenem.”
Sosem fogtam fel igazából a halált, csak mint folyamatot. Részletezni sem méltó az pedig, a rothadás nem közérdekű, nem mesélendő.
Az ha valaki halott, számomra csak annyit jelent hogy vette a kalapját, és kiment az ajtón. Ha fogja magát, bejönne, kalapját felakasztaná, torkát megköszörülné, és vacsorát kérne, nem rettennék meg. Talán megkérdezném hol volt és figyelném, ahogy megint velem vacsorázik. Igazán nem törődnék azzal, hogy merre járt, és miért.
És miközben tea főne, vagy talán kakaó a hazatért gyermeknek, nem gondolkoznék butaságokon. Nem egy hulla ül a konyhában, hiszen nem halt meg. Csak elment kicsit, bizonyított tény már, a hullák melyek mozognak pedig sosem. Sosem.
Az időérzékem ezt az állapotot tartaná fennt, amíg nem venném én is a kalapom. Ha visszajönnék, én kávét kérnék és az aznapi újságot. Nem kérdeznéd, remélem hogy hol jártam.