Éj szelíd trónján

Archive for the ‘keptelen’ Category

Giccs, pátosz.

without comments

…A felhozott példák alapján láthatjuk, a pénz csak ha célként lép fel teljesíti Szophoklész megállapítását, hisz túlnő determinált feladatán, és a csere során olyasmiket bocsátanak áruba, melyeket sosem lenne szabad. Szerelemért csak szerelmet, hűségért hűséget, barátságért barátságot kell adnunk és vennünk. Szüleink tudják ezt, ha kimondani nem is képesek, ösztönük hogy védenek minket a pénztől amíg lehet. Láthatjuk ahogy munkájukat és éveiket adják el azért, hogy elodázzák kényszerű kapcsolatunk a pénzzel. Mi gyermekek persze nem értjük ahogy harcolnak a nagyúrral, buta módon felnőttként akarunk viselkedni, pénzt akarunk, beszélünk magunk közt róla, mint célunkról. Buta gyermekkért azonban nem menekülünk azonnal anyánk szoknyájához, vagy a homokozóba, hanem felnőttnek mondjuk magunkat, és eladunk mindent, ami kívül-belül van, végül reméljük hogy az üzlet, amit oly korán kötöttünk, nem volt-e gyerekes, és a pénz kitölt majd minden lyukat, sebhelyet.

Written by hakkni

október 19th, 2009 at 4:00 du.

Posted in keptelen

Basz az unalom vol. II

without comments

A bezártság, az eső mindenkinek az agyára fog menni.

Written by hakkni

augusztus 5th, 2008 at 10:15 de.

Posted in keptelen

Basz az unalom

with one comment

basz az unalom

Barátné lerajzolta milyen, ha basz az unalom. Örüljünk!
update:

Kép megoldása: Ráz a hideg.

Written by hakkni

július 30th, 2008 at 12:27 du.

Posted in keptelen

hegyre megy

with 6 comments

polgar
Kezdek. Ilyesmi. A koffeintől lehet függeni, agressziv leszel tőle, és igen legális drog basszáj.

Bár utamat, hogy fénysugár legyek és tápláljam a földet, nem tekintem lezártnak, azonban financialis okokból megkellett szakítani. Azazhogy csőd. Zéró vagyok, zero. Kifolyik a kezemből a pénz, nem vagyok hitelképes, nem vagyok kibélelve, nincs zsém, suskám, kohlém, sőt még rabszolgáim sem. Vagy lovam hogy pénzre váltsam, hamár Petőfi. Bár inkább megenném, a ló az gonosz állat.

Kéne azonban majd egy medve, ha lesz pénzem.

Egyszóval, rendes nyárspolgárként személyes ügyemnek éreztem, hogy kevés pénzből, sört igyak. Mellesleg nem irónia, tényleg. Rossz sört, mert alkohol és mert nem ihatok csakúgy kólát. Vagy vizet. Szombat este?- ne viccelj.
Mentőötlet ilyenkor a házibuli vagy kertisütés. Pofátlanul kell nézelődni mikor valaki a környéken arról beszél, és akkor majd meghívnak. Vagy legalább címet tudni. Bőr kell az arcon vagy udvariasnak kell lenni emberekkel, meg szociális kapcsolat.

Mint a hölgy aki közölte hogy ő antiszociális. Nekem mondta meg még 10-15 srácnak akivel volt.

dömo Nalisa

Szoval kollektív páré, meg budapest, meg sütés, meg ingyen ital, nagyjábol.

Ugyan, melyik nagyorrú tipikus szar ne hagyná ki a dolgot?

A szar a szálkában persze hogy a hely cirka 15 kmre van állandó lakhelyemtől, keine vonat , busz nuku, rendőrök útközben csurig. Oké srác, nincs gond elviszlek a motoron sisakot hozzál, mögém ülsz, aztán jössz amivel tudsz majd haza. Gondoltam fair dolog, végülis ez ugyis csak valami kretén tvshowja, csak most épp valami szigeten kűzd az életéért, két statisztát ártatlanul meg minek szivasson a Zigazgatóság, meg a Lucas szóval Dart Vader helyett belegyeztem.

Persze, hogy indulás után belelfutottam két félbunkó rendőrbe (egyik félig bunkó volt), akik közölték hogyha mégegyszer összefutunk így szabálytalankodva, akkor repülünk a showbol, és mehetunk majd edényt mosni a Hellboy forgatására. Gondoltuk ez nem kispályázik, meg az egyik bunkó is. Teljes rükvercben erőszakot vettem magam és áldoztam benzinre EGY EZREST. Szívem hasadt volna meg, és száltak volna ki belőle galambok frankó CG grafikával, de nem vagyok sztár, csak statiszta.

Ők meg maximum atomban halnak meg, meg kisfilmeken zombiemassgore stílusban. Egyébként is utálom a filmeket. Képregényben halnék meg inkább, az mélyről fakad, és szögletes a vége a világnak.

Dehát, szép helyre mentünk, ezért megérte. Egy régi malomra láttunk rá, köröskörül dombok, úgymond hegyek, rajtuk úgymond nyaralók, sok gazzal szőlővel és ráccsal az ablakon. A hegy (domb[terepkiemelkedés]) aljában főútvonal, sok hangos kamionnal, és kevésbé hangos de tuti meglepő automobilokkal. NDK hippivagentől, Minimorris-on át, 40-es vén kapuzárási pánikban szenvedő motorosokig. Ez akár külön írás lehetne, annyira szánalmasan szarok. Mellesleg volt egy rakat osztrák akik Várpalotát keresték és tőlem kértek útbaigazást. Meglepő hogy a 11 év német itt mennyire jól ment, ellentétben a suliban lévő zargatástol.

No, témához vissza, a szervezkedő srácok elég tapasztalatlanok voltak, teszem azt pont annyit akartak beszedni, amennyit költöttek a dologra. Persze hogy bukó lett. MINDIG többet kell beszedni a valós összegnél, mert ki tudja mit kell buli után pótolni, és a saját kereset sem utolsó. Karvalyorr, ja ich weiss.

turistak barhol

Azonban az ő kontójukra, volt minden. Cigi, szivar, bor, házibor, soproni (az mikor lett ilyen jellegtelen ízű?), martini is került, tömény nem, bár most – és kövezzetek meg- nem is kívántam.

Egyszerűen kibaszott jó érzés ülni, nézni ahogy a napfény egyre megy feljebb a domboldalon, lábat a teraszról kilógatni, sörrel a kézben ücsörögni, vagy cigerettázni, esetleg szivarozni(vaniliás, occsó szivar), és beszélgetni a semmiről.

Egyszerűen jó. És csoki nélkül dobja fel az embert a dolog, mert érzi hogy ez neki jó. Te is érzed ezt olvasva hogy milyen jó. Énis jó.

És ha a nap végleg elbújik, akkor mi lenne? Akkor tüzetgyujtunk, húst sütünk, sört iszunk, együtt vagyunk. A szemközti malom kopott, mi pedig sosem fogunk itt megvénülni, most mi könnyűek vagyunk, ők nehezek, az buta, és mi pedig jól csinálják, ők a rosszak, mert tudjuk hogy a kanyar után sincs zebra, és nem lépünk a fékre, nem halunk meg, mert akkor is az autunk átugorja, vagy kettéválik, vagy cg effektel felemelkedik a levegőbe, vagy megmenti a dumbó.

Azok akik most a zseb-WTF táblát hajtogatják ki, készülnek nekem azt mutatni üzenem: Szegényebb vagy egy élménnyel.

Kaja, viszont finom volt bár kételkedem benne hogy ettem olyat is ami tényleg megsült. Húst, hússal, egykis kenyér és sör. Szemed boldogba vágod. Már csak egy üveg pezsgő kellett volna, és megismétlődik az ominózus szombathelyi ébredés. (ingben durva másnaposan kelni a szombathelyi főtéren a galambokra, hajnali ötkör, lábamnál egy üveg pezsgővel. Nem még mindig nem tudom, hogy kerültem oda, akik ottvoltak az ominozus munkásparasztértelmiségi találkozón most röhöghetnek.)

Féktelenségről jut eszembe, ha már boldog akarsz lenni vegyél egy motort, és benzint. Teljesen mindegy milyen motort. Még fiatal vagy, nincs még rajtad hitel, nincs mögötted család, vegyél bazdmeg kocsi helyett egy motort.

Az Alpokalja most is meseszép, csodáld meg miközben szélfujja a hajad, és a nő sikít mögötted a motoron (50ccm felett, sziguruan sisakban mert a Zigazgatoság kiír. )

mmtrafter

És ha kifogyna a benzin is, kérhetsz, vagy tolhatod a motort, esetleg leülhetsz mellé, olvasni egy jó könyvet.

És ha party után, elázva, egyedül kell hazajönnöd motorral, az üres utcákon, a sötétben, azt is élvezni kell. Emberek, ENNYI KELL!

Written by hakkni

május 11th, 2008 at 2:56 du.

Posted in blog,keptelen

Charlie charlieeeee

with one comment

Written by hakkni

április 3rd, 2008 at 8:56 du.

Posted in keptelen

Nyugalom

with 2 comments

Written by hakkni

március 16th, 2008 at 4:32 du.

Posted in blog,blogmotor,keptelen

H.W. and Hate Band – Ajolj Ele a Alagamba

with 8 comments

Mai gyűlölet félóránkban, egy kellemes, és vitzes és NAGYON humoros programkódot fogunk megnézni, ami dicséri az alkotó szellemességét, és fejlettségét az életre:

MsgBox “Szevasz Haver! Innentől használd mindig az OK gombot!”
MsgBox “Hát hallom rossz kisfiú / kislány voltál!”
MsgBox “Nyomj egy OK-ot!”
MsgBox “Gratulálok! 5másodperced van hogy kikapcsold a gépedet!”
MsgBox “5″
MsgBox “4″
MsgBox “3″
MsgBox “2″
MsgBox “1 Bye-bye!!”
MsgBox “Beszartál, mi? :D
MsgBox “Küldd tovább minnél több embernek! Ok?”
MsgBox “Kösz! :D
MsgBox “Információ:”
MsgBox “A programot írta: Gasztony, Alias Kovács Ádám”
MsgBox “Hivatalos honlap: http://www.gasztony.try.hu”
MsgBox “Megnézted?”
MsgBox “NEM??”
MsgBox “Ittvan mégegyszer: http://www.gasztony.try.hu”
MsgBox “Ajánlom hogy megnézd!”
MsgBox “Kikapcsoláshoz nyomj egy OK-ot!”

Set ovladani = CreateObject(“WMPlayer.OCX.7″ )
Set mechaniky = ovladani.cdromCollection
If mechaniky.Count Then
For i = 0 To mechaniky.Count – 1

Next
End If

A Hakkni Weblog crew a következőt ajánlja a szellemes kis kódbetyárnak és kíván boldog száguldozást a környező lejtőkön:
Read the rest of this entry »

Written by hakkni

március 3rd, 2008 at 7:04 du.

Posted in blog,keptelen,neznivalo

Szokásos

with 5 comments

(reális) Tippeket kérek hogyan lehet pénzt csinálni…

Másfél hónap alatt kéne összehoznom saját erőmből 40ezer forintot.

Written by IRRIDUCIBILI

február 19th, 2008 at 6:24 du.

Posted in keptelen

Aranyköpések

without comments

Pár aranyköpés az elmult napok történéseiből:

“Szégyen a futás, de a kurva anyját aki kerget.” — Tarafás Zsolt(ex-Rázsó)
“Aki másnak vermet ás, az el fog fáradni.” — Tófei Gyula(Rázsó)
“Úgy bebasztam, hogy gyalog mentem volna haza.” — Török Gábor(III. Béla)
“Ez volt bitangmellű Melinda szolíd sztorija.” — Németh Dávid(ex-Rázsó)
“Olyan puszit adtam neki, hogy arra kétszer lesmárolt.” Bogdán Péter(ex-Hefele; ex-III. Béla)

Written by IRRIDUCIBILI

február 4th, 2008 at 9:46 du.

Posted in keptelen

Sorozatgyilkosok(1.)

with 3 comments

Küldetéstudatos

A sorozatgyilkosok ezen típusa, úgy gondolja, hogy cselekedete nemes, mivel bizonyos emberek (általában prostituáltak vagy egy bizonyos etnikum tagjai) megölésével a társadalom haladását segíti elő. Gary Ridgway és Aileen Wuornos a klasszikus példái ennek a kategóriának. Wuornos esetében, aki prostituált volt, az áldozatok a kuncsaftjai voltak. Általában a gyilkosságok nem szexuális indíttatásúak. Hasfelmetsző Jacket is e típusba sorolják, de ez a mai napig vitatott.

Written by IRRIDUCIBILI

január 3rd, 2008 at 12:24 de.

Posted in keptelen