Elnézést Kérek!
Egyszer amúgy, láttam ott, helyben, élőben, mikor egy focista bocsánatot kért a kihagyott ziccer miatt.
Nem gondoltam amúgy hogy feladata lenne ez, azthiszem meg is lepett. Holott a meccsen igazi kis disznóként viselkedtem, keményen játszottam mindenkivel, végül a kocsi csomagterében kerültem haza, sajnálatos állapotom miatt.
Bocsánatot, amúgy a tánc miatt kérek.
Sosem volt igazából ritmusérzékem, ha a kezemmel dobolok, akkor is elvétem a tempót. Ez persze nem gáz. Sosem éreztem igazából bénának, kevesebbnek magam, sőt! A többiek, akik felvállalták kvalitásaik ellenére táncot, nos az ő látványuk megnyugtatott a döntésem helyességéről. Az én lábam nem parkettára termett! - hangoztattam mindig. A tánc, nekem csak részegen ment, sok részeg baráttal körülöttem. Bolondoztunk. Sokra nem is emlékszem, talán csak két alkalomra, valami falusi mulatságon, ahol főttrészegen gőzölögtünk, illetve egy egyszeri alkalomra, mikor nem voltam elég részeg az igazi megyeszékhelyi discohoz.
Van akinek ez ösztönösen megy, és jól megy. Jól áll neki a tánc, kivirul. Az örömszerzés, annak a módja kerül elő, noha hasonlóképp állt eddig a tánchoz, mint én. Bocsánatot kell kérnem, elnézésért könyörögnöm, hisz nekem nincs mentségem rá, miért nem tudok táncolni.
Én azthiszem, hogy mindenre megvolt, megvan a lehetőségünk. Elsőben, én jártam népi táncra, aztán elmenekültünk, noha nem volt olyan fárasztó, mint beállítottuk. Mit tudok én, felmutatni a tánc helyett?
Egy kézzel profin hajtogatok már liliomot? Hogy az origami, mely biztosan pótcselekvés volt mikor rászoktam a hajtogatásra, nagyon kiskoromban, az elegendő erre?
Kihagytam egy ziccert, és ma már biztosan kevesebbnek érzem magam, hisz csak szerencsétlen mozgásommal, illetve vergődésemmel okozhatok majd örömöt ezen a módon. Ki tudja, talán szükségem lesz erre egyszer.
Szóval bocsánat, nem tudok táncolni.
veszek egy krosszmotort, mit szolsz?
ja amugy tanc. allitolag ugyesen ropom erre-arra, keringtem is, visszanezve a videot tetszettem magamnak. ennyi.
ma gyarországon vásárnap van.
wing
22 nov 09 at 11:35 de.