Éj szelíd trónján

Van, létezik. Már mint nézhető, szerethető hardscifi. Pozitív hangvételű scifi, pláne scifi sorozat ritka; tény hogy messze magasabb írói illetve kreatív munkát igényel mint egy Odaát, vagy egy Csillagkapu; másrészt az a réteg aki ezt igényli, vékonyabb mint gondolnánk. Az utóbb említett sorozatok rajongói számára értéktelennek tűnhet, hogy miért ugrál, miért beszél egy angol köcsög, egy telefonfülkében, aki nem is Richard Dean Anderson.

A történetek, valamint az átívelő szálak, a karakterek változása, mely nem stagnál, van progresszió, és mint folyamat figyelhető meg, magával ragadja az embert. Akár az új doktor (11.) ami egy kvázi reboot, tehát bekapcsolódhat bárki; akár a kilencedik doktor kalandjaival kezdjük el, az új Doctor Who magával ránthat. Aki szereti Vonnegut, Philip K. Dick témáit, azoknak csemege.

Amúgy a sorozatot az évadban HD kamerával forgatták, garancia a remek felvételekre, ahogy a profi munkát már megszoktuk a készítőktől. Játszódjon a jelenet a sivatagban, Velencében, vagy űrhajón.

Az új évad, a friss főszereplők mellett, a szintén új showrunner Steven Moffat munkáját dicséri. Aki ismeri tőle a Jekyll és Hide feldolgozását, annak lehet homályos elgondolása a munkáiról. Én konkrétan nagyon szerettem a korábbi fő író, Russel T Davies dolgait is, holott ő sokaknak ellenszenves volt a témái miatt, illetve a szexualitás behozatala miatt. ( A spinoff Torchwood 3 évadja szintén ajánlott, de sötét hangvételű, depresszív. Annak aki el tud vonatkoztatni a főszereplő szexualis preferenciáitól, remek szórakozást nyújt.)

Spoilerek nélkül az évad eddig 8/10, volt néhány kevésbé jó rész, a végeredményt majd a következő dupla részes finálé határozza meg.

A tovább mögött a legzseniálisabb, legmagávalragadóbb epizód, Vincent van Gogh és a Doktor néhány jelenete. Ha mást nem is, az évad 10. részét érdemes megnézni, a festmények miatt is. Aki pedig elszeretné kezdeni, erre parancsoljon. Read the rest of this entry »

Iszonyú csörtetés a folyosón; valaki elhatározott valamit.
- Figyelj András, kérsz sört? És cigit? Vagy valami mást? Mond én hozom neked a bármit. Is!- Dugja be fürdetlen fejét az ajtón a csörtető, az Ádám. Értetlenkednek a szobában, ezt most miért kell, eltűnik a status qou, magyarázatot! Meséli hogy, tudjátok srácok, annyira elegem van magamból. Én töményen utálom önmagam. Sok dolgot tettem, és mindig, mindig rossz lett a vége. Én nem akarok magamnak élni. Azt hittem vár rám valaki, akinek segíthetek, akinek szüksége van rám, de 21 évesen, ez szar idea, lószart. Elegem van Sneider Ádámból. Pincér akarok lenni, vagy fűszeres, vagy tűzoltó, valami olyan szerep, mert SARTRE megmondta. Szerepeket, azokat játsszuk, tiszta abszurd, ugye Camus. Szeressetek mint Pincér! Szeressetek mint Tűzoltó! NE mint Sneider Ádám. Mert akik őt szeretik, azokat utálnom kell, és..

- Ádám, hallasd a hangot! – Üvölt fel valaki a szoba mélyéről. Ki van még a szobában?
- Milyen hangot? – és szűkebb lesz az ajtókeret. Térélmény.
- Mikor vastagon habos a feneked, és tudod…- Így a hang a kanapé mögül. Ki van még a szobában?

Ádám elvörösödik, és önön gusztusztalansága és a rázuhanó ajtókeret tudatában, beszédül, bevágja az ajtót. Tudomásul veszi hogy minden ember értéktelen, és újfent magát dicsőíti, mint individuum, aki megpróbált tenni a “király vagy, megint leszartad.” dicséretek ellen, mert ezzel is épült a lelke. De már nem szolgál, nem tesz semmit. Önönmagam van.

Az ördög vihog a sarokban. Mert mint a bölcsészeknek tudni kéne, Pilinszky óta a pokol csak térélmény.

A telefonom megcsörrent, én meg rohantam. Azt mondták bedöntött egy asztalt, megütött egy fizető vendéget, szóváltásba keveredett egy villanyoszloppal, ja és összehányta magát. Én meg vállaljam a felelősséget, mert vele vagyok, ha már érdekel a pszichológia, – megjegyzem hobbi szinten – ne mondjak csődöt vele, vigyem haza. Ha vízszerelő lennék, azt mondanák azért én vigyem el, mert úgyis fogok taperálni testnedveket elkövetkező életemben, nekem kell.
Repített a felelősség, megváltozik alattunk a tér, és én a szőrös haveromat bámulom, akit kidobtak a kocsmából. Megütött egy fizető vendéget. Ő nem fog fizetni, mondjuk ez tény, nyála csorog a földre, szemei nőt keresnek, ruháján borfoltok. Gyomorsavtól ékesített hangon üvölt fel.
- Ádááám! Hiáányzik érted, annyira fááj. Nem tudom elfelejteni. Neked volt már ilyeeeen?-
Ádám összegyűjti a gondolatait, mik a lehetőségek, én kedves Freudom? Nos kedves Ádám, Tamás tinédzser, elszakadva szüleitől. Neki nem barátnő kell, szimplán egy kapcsolat, valaki aki dönt helyette, megmondja mire van kitalálva, kiveszi a kezéből a felelősséget, meg a farkát, mert vannak szükségletek. Mert nem tudja kifejezni, meghatározni önmagát sem, nem rajzol, fest, versel, nem ír jól. Bezzeg a társ, meghatározná minőségét. Tény, a tinédzsereknek nem barát/barátnő kell, inkább egy ideiglenes szülő, meg valami amivel maszturbálnak.
A dolog pikantériája, hogy a szerencsétlen Tamás nem tudja, hogy Ádám szintúgy szenved, csak nem barna, hanem szőke meg vörös, és najó, eszti mondjuk barna. És gondolkodik a brómon, hátha javít az életén. Szóval éppen mondaná, a tutit de.
Tamás eközben egyre lejjebb csúszik, majd öklendezni kezd, és hány az Ádám nadrágjára, az én nadrágomra, reflexből elugrok. Tamás feje a betonlépcsőn koppan, amitől sokkos állapotba kerül, és a hányást, nos azt négykézláb folytatja.

azon gondolkodtam hogy milyen szomorú, hogy amit feltöltök, és megmondom én miről szól a like a virgin.

A pokol térélmény. A mennyország is.
Kétféle tér. A mennyország szabad,
a másikra lefele látunk,
mint egy alagsori szobába,
föntről lefele látunk, mintha
egy lépcsőházból kukucskálnánk lefele
egy akarattal nyitva hagyott (felejtett?)
alagsori szobának ajtaján át.
Ott az történik, ami épp nekem
kibírhatatlan. Talán nem egyéb,
kibontanak egy rongyosládát,
lemérik, hány kiló egy hattyú,
vagy ezerszeres ismétlésben
olyasmiről beszélnek azzal
az egyetlen lénnyel, kit szeretek,
miről se írni, se beszélni
nem lehet, nem szabad.

Jól esik nézegetni a maradék írásokat. Mármint naná, halálszar, de a kontraszt, nos kacagnivaló. Hogy aztán az ember elszív egy cigit, és talán befejez valami ilyesmit:

Felháborodással kezdődik ez a sztori is, mint minden szép pillanat, amit egy, az olvasóhoz hasonló kispolgár átélhet. Nem elég szép a virág, szar íze van a sültkrumplinak, valakinek nem jut hely a buszon. Mármint, ne essék félre értés, én, mint a szerző szintúgy felháborodással viseltetek ilyen esetekben, számomra egy beragadt szóköz, számodra elfogy az óvszer a boltban- a düh és kétségbeesés közös. Tény hogy életünkben pillanatnyilag formákat, alakokat állítanak elénk. Ahogy kitöltjük a formákat, ahogy felüljük valami alakját, ahogy hasonlítunk valamire, nos az határoz meg minket. Felháborodással kár élni, nem mondom hogy jó, ha hülyeségtől benégyzetült lelked megpróbálják áttolni az érettségin, ami konkrétan szerintem háromszög alakú. Pillanatnyilag azonban ez az életünk, még ha teletetoválod magad akkor is.

Ádám bizonygatta hogy nem perverz.

és ide meg valami zene. leszarom ha nemtudod értékelni.

Ismertem egy srácot, aki annyira talajba nyomta magát, hogy heteken át hallgatta a Bonnie és Clyde című örökbecsűt a Kerozintól. A dal egy rablópáros bemagyarázott szerelme, érthető lehet így az ok, fájt a hiány, mármint hová tűnt a szerelem, az igazi. A srác erőfeszítéseit nem jegyezte felvégül senki olyan, mint a serpák Tibetben vagy Nepálban, esetleg bárhol; mindenki leszarja hogy jártak-e a csúcson korábban. Ezen írás is csak egy megkésett emléktábla felfúrása számára, hiszen ha a csúcsra zászlót nem vitt, ott jártát bizonyítani nem tudta, elismerést sem igazán kapott. Végül a srác megsavanyodott, és már csak fiatalkori ostobaságnak tartja rekordját, amit ha felhozok, csak kínos nevetést képes kipréselni az arcából, hiába emelném kalapom.

Ma már van nekünk Last.fm, meg MSN. Ha újra megpróbálnánk, újra élhetnénk a borzongást, pont olyat, mint a fehér Hillary, aki bepróbálta a Mount Everestet, az első oxigénpalackok láttán. Nem kell számolnunk, pontosan tudnánk, a gép számolná, mikor lenne meg a rekordot jelentő dalhegy. Hanghegy, mármint, 8850 alkalommal kell meghallgatni a Quimbytől a Magam adomot, és miénk a rekord. 3 és fél hét elteltével, uraim és hölgyeim kitörölhetetlenül miénk lesz az adott számból a Top Listener cím, mármint Last.fm oldalán. És mindenki látni fogja, és úgy fognak reagálni, mint mikor a kibaszott Times lehozta Hillaryt a serpával: „Bazmeg egy állat ez a csávó, mi fájt neki”?

És majd kommentben válaszolhatnék a kérdésekre, mikor sikerül, mert megpróbálom, ha addig élek is. Hogy mit ettünk közben, és nem volt-e furcsa a hidegben elővenni a farkat? Szemeteltünk-e a csúcson? Anyánk mit szólt a dologhoz, mikor nem állt le a gép. A WWF, az IMF, CIA, KGB, vagy az Amnesty International fizetett ügynökei vagyunk-e, mert ilyet saját erőből nem lehet elérni. Egyáltalán, mi a cél?

A magyar sikerre megpödörve bajszunk, kezdenénk mesélni, hogy nekünk nagyon fájt, persze nem értenék az utalást, és de mondanánk, köszönjük szépen, mi visszavonulnánk. A cím birtokában, már bármi lehetne. Mint Hillary.

Ma reggel kezdtem el a dalt hallgatni, nagy hangerőn, és ahogy az ablakon kifér, a szomszédság is vegyen tudomást az indulásról. Ez amolyan napló, amit később az ajánlatok hatására megfilmesítenék, és játszhatna majd Gregory Peck, vagy épp Bruce Willis. Esetleg Nemcsák Károly.

(2009.03.12-17)

………………………………………………………………………………………………………………………ez nem egy pipa.